2020.12.05, Szombat
Kiskunfélegyházáról, Nyugat-Afrikán át Sierra Leonéba

Kiskunfélegyházáról, Nyugat-Afrikán át Sierra Leonéba

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

2020.01.28. 16:28

A kiskunfélegyházi Szalamandra Team is részt vesz a Budapest-Bamako rallyn, iskolaszereket és ruhákat visz az afrikai rászorulóknak.

Hirdetés

Több mint fél éve lázasan készül 4 félegyházi, hogy részt vegyen a Dakar szellemi örökségét tovább vivő Budapest-Bamako rally-n. A rally történetében először Marokkó, Mauritánia és Szenegál után Guineába és Sierra Leonébe is ellátogat a kihívásokkal teli futam, a valaha volt leghosszabb útvonalat megtéve.

 

A Szalamandra Team vezetője, Hegyi Manszvét, a Szalamandra Kétéltű Kutató-Mentő Alapítvány vezetőségi tagja. Manszvét élete, a család mellett, az autókról és a vezetésről szól. Saját tulajdonában számos terepjáró és különleges autó van. Az alapítvány mentő munkáját kétéltű járművekkel, például lánctalpas járművel, lánctalpas segway-el, légpárnás csónakkal végzi.

Az ötletgazda, Kárpáti Rita volt, aki évekig a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nkft. projektmenedzsere volt. Most pedig a Natura Hungarica Alapítvány elnöke. Ritának már évek óta bakancslistáján volt a B2B és 2018 végén döntött úgy: ő megy és felfedezi az afrikai kultúrát, a különleges tájakat és homoklapátolás örömeit. Így férjének, Turcsányi Zoltánnak, nem volt sok választása, aki a nagy tanyát és sólymait 3 hétre barátjára bízva készül a kalandra és a jó társaságra. Gyermekeik a nagymamával és a többi családtaggal maradnak itthon.

Tajthy Ákos családját és csőszerelő munkáját hagyja maga mögött. Célja, hogy megismerje Nyugat-Afrikát, megcsodálja a Szahara aranyszínű homokdűnéit, majd élvezze a dindifeloi vízesés hűsítő vizét és megélje ezt a csodát.

A Szalamandra Team a túra kategóriában vesz részt egy 21 személyes Iveco Daily busszal és 2 nappal előbb indul, hogy Marokkóba korábban érjen és azt felfedezve viszonylag kipihenten tudjon a nagy kihíváson részt venni. Ám, a rally nem csak a buliról és a kihívásokról szól: Ez egy humanitárius karaván, egy kiemelkedő karitatív esemény.

Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ legszegényebb tájaira. A Szalamandra Team a támogatóknak köszönhetően iskolaszereket és ruhát visz az afrikai rászorulóknak. Egy erdélyi csapat például 5000 darab iskolatáskát oszt szét az út során. A közös cél, hogy Szenegál egyik eldugott kis falvában, Dindefeloban vezetékes tiszta ivóvíz rendszer épüljön ki a beérkezett pénzügyi támogatásokból.

A Szalamandra Team fő támogatói és adományozók: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, gyáli Új Húsbolt és a kiskunfélegyházi Páll Fűtéstechnika

További adományozók: Dél-100 Kft., Dj Kopi, Juhász Sándor, Juhász Papírbolt, Kiskun-Meridián Kft., Lovi-Car Kft., Patyi Papírbolt, Reifen-Tyres Autósbolt, Szigma Papírbolt, Tandem Dekor.

MegyeSzalamandra Team

Hirdetés

Hirdetés