A Duna Aszfalt három részprojektben fogja elvégezni a város környéki dűlőutak fejlesztését.
A tiszakécskei önkormányzat kihirdette a város határában tervezett útfejlesztésekre vonatkozó közbeszerzés nyertesét. A Duna Aszfalt három részprojektben fogja elvégezni az összesen nettó 141 millió forintra rúgó beruházást.
Az első részprojekt a Tiszakécskét és a 44-es főutat összekötő 4625-ös (Fő út) útból nyíló dűlőre vonatkozik.
A Holt-Tiszára vezető Oláhházi dűlő 800 méteren kap új aszfaltréteget, a tervezett koronaszélesség 6 méter. Az út kétoldali tömörített zúzottkő padkát kap, a környezetetében levő zöldterületeket is rendezni kell.
A beruházás további két üteme a Tiszakcskétől északra, a Tisza közelében fevő Bögiszőlő dűlőutat érinti. Ezt a jelenlegi földutat mintegy 1 kilométeren aszfaltozzák le a projektben.
Ugyanezt a térséget fejleszti a szintén a Duna Aszfalt által kivitelezendő beruházás, melynek során mintegy 60 hektáron élesztik újjá a Holt-Tisza három holtágának élővilágát. Ahogy azt korábban megírtuk, a projektben sor kerül a holtágak iszapkotrására, a partok rendezésére és a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyak felújítására is. Ezzel együtt kiépítik az említett holtágak vízutánpótlását biztosító vízkivételi műtárgyat a Tiszán, valamint átadnak egy tanösvényt is a megújult élőhelyen, az 1-es holtág területén.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.