Ebben az évben is megvalósult a rászorulók számára rendezett adománygyűjtés. Az ajándékokat állami fenntartású intézményeken keresztül juttatják el a megyében élő rászorulók részére.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársai az elmúlt évek hagyományaihoz híven most is hozzájárultak a rászoruló emberek karácsonyának szebbé tételéhez, ugyanis több mint 150 doboznyi adományt ajánlottak fel. A kezdeményezés legfőképpen ruhák, cipők, tartós élelmiszerek, játékok, könyvek, tisztítószerek összegyűjtésére irányult, de a kormányhivatal köszönettel fogadott mindent, amely a rászorulók életét és ünnepét könnyebbé, kellemesebbé teheti.
A kormányhivatal a – Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat keretein belül működő – Kecskeméti Gyermekotthon (Juhar utca), a Bács-Kiskun Megyei "Bárka" Integrált Szociális Intézmény (Kiskunhalas) és a Bács-Kiskun Megyei "Platán" Integrált Szociális Intézmény (Kecskemét) közreműködésével juttatja méltó helyükre az adományokat.
Kovács Ernő kormánymegbízott elmondta: minden évben boldogság látni, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársai mennyire nagy szeretettel és örömmel segítenek a rászorulókon. Dr. Tóth Mária, a Bács-Kiskun Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója köszönetüket fejezte ki a rengeteg adományért.
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.
A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.