A Belügyminisztérium gazdaságélénkítő programja keretében, 30 millió forint értékben a település kamerarendszerének kiépítésére nyert forrást Sükösd. Saját forrásból a polgárőrség munkájának segítésére autót is vásárolt a helyi önkormányzat.
A Belügyminisztérium gazdaságélénkítő programja keretében, 30 millió forint értékben a település kamerarendszerének kiépítésére nyert forrást Sükösd.
Régi vágya teljesült a 1990 óta működő helyi polgárőr egyesületnek, mondta Tamás Márta polgármester október 10-én, a községházán. – Bízunk benne, hogy az új jármű bel- és külterületen is hosszútávon alkalmas lesz a szolgálatra.
Mindannyiunk számára legfontosabb szeretteink, értékeink biztonsága, emelte ki Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – A Belügyminisztérium fejlesztési programjába első körben 50 település került. A kamerarendszer kiépítése a sükösdiek biztonságérzetét szolgálja.
A lépés egyben gyakorlati jelentőségű is: azáltal, hogy az ÉVOSZ fenntarthatósági tagozatot alapított, az ágazat legfontosabb képviselői tették le a voksot a szakirány hathatós képviselete mellett.
A ZÁÉV kivitelezésében egy kifejezetten fontos egészségügyi fejlesztés meghatározó szakaszának lezárására került sor. Ezzel párhuzamosan HÉP homlokzatfelújítási munkát végez a OSÉI-ben jelenleg is, illetve további fejlesztésekre is sor kerülhet majd a Sportkórházban a tervek szerint - ismét egy újabb projektben.