Lendületes növekedést mutat a kkv-finanszírozás Bács-Kiskun megyében, hiszen augusztus végére az Erste Bank kis- és középvállalkozói hiteleinek állománya közel 20 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg a pénzintézet hitelezett ügyfeleinek száma csaknem a negyedével haladta meg az egy évvel korábbit - derült ki a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Lajosmizsén.
Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank Hungary Zrt. kis- és középvállalati igazgatója szerint a hitelfelvétel dinamikus bővülése a megye gazdasági erejét mutatja, és van még tér a további bővülésre.A mikro-, kis- és közepes vállalkozások adják a magyar gazdaság erejét, ezek a cégek teszik ki a működő vállalkozások több mint 90 százalékát, foglalkoztatják a munkavállalók felét, és adják a GDP negyedét.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2019 második negyedévében a vállalati hitelállomány éves összevetésben 435 milliárd forinttal, 16 százalékkal bővült. A kkv-szektor hitelállománya az előzetes adatok alapján közel 13 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest.
Az Erste Banknál ennél is dinamikusabb volt a bővülés. Augusztus végén a pénzintézet vállalati hiteleinek állománya meghaladta a 700 milliárd forintot, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a 2015 év véginél pedig 135 százalékkal több.
Az igazgató elmondta: az újonnan folyósított hitelek összege az első nyolc hónapban elérte a 164 milliárd forintot, ami 13 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.
A kis- és középvállalkozói hitelek állománya 2015 vége óta szintén több mint a duplájára, 118 százalékkal 229 milliárd forintra bővült, ez 23 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit - sorolta Szerdahelyi Róbert.
Fórián Zoltán, az Agrár Kompetencia Központ vezetője elmondta: a kkv-finanszírozáson belül lendületes növekedést mutat a mezőgazdasági és az élelmiszeripari vállalkozások hitelezése. Az Erste agrárium területén működő kkv-ügyfeleinek száma idén augusztus végén csaknem 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a hitelezett ügyfeleké közel 13 százalékkal nőtt. Mindezek eredményeként a hitelállomány jelentős mértékben, mintegy 30 százalékkal bővült egy év alatt - tette hozzá. Hangsúlyozta: az idei több szempontból is a fejlesztések éve az agráriumban, és a pénzintézet előrejelzése szerint a mezőgazdasági beruházások értéke a tavalyi 348 milliárd forint után idén elérheti a 400 milliárd forintot.
A szakértő szerint a beruházási környezet kedvező, köszönhetően a támogatott hitelprogramoknak, a Vidékfejlesztési program megvalósítási szakaszának, a piaci kihívásoknak, a kamatkörnyezet és a támogatási rendszer változásával kapcsolatos várakozásoknak, valamint a gazdálkodói szemlélet változásának.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
A felújított szakaszon megszűnik a sebességkorlátozás.