A mai napon került megrendezésre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezésében a Klapka utcai székházban a Munkahelyteremtés 2019 című rendezvénysorozat fóruma.
A Pénzügyminisztérium 2019. március 19-től, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő és megőrző beruházásainak elősegítésére.
A pályázat célja a kkv-szektor fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása. A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, de a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.
Cseh Tamás hivatalvezető köszöntötte a megjelenteket a Kecskeméti Járási Hivatal nevében, reményét fejezte ki, hogy ezzel a pályázattal mintegy 250 vállalkozás által 1500 új munkahely jöhet létre, bízva abban, hogy az 5 milliárd forintos keretösszegből minél több Bács-Kiskun megyében fog realizálódni. Ebben nyújt segítséget Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztálya.
A fórumon a pályázat érdemi részét Karáné Borbély Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának munkaerőpiaci referense ismertette.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.