Bács-Kiskun megyében Kecskeméten, Baján és Kalocsán találkozhatnak a fiatalok a lila színű kamionnal.
A pályaválasztás előtt álló fiatalok tavasszal 52 helyszínen, többek között Hevesen, Kazincbarcikán, Sátoraljaújhelyen, Tiszaújvárosban és Hajdúböszörményben, valamint Karcagon, Berettyóújfalun, Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten, illetve Kalocsán, Baján és Mohácson találkozhatnak a Szakmavilág feliratú lila színű kamionnal, amelyben az érdeklődők virtuális szemüvegek segítségével próbálhatják ki magukat a különböző szakmacsoportokban. Az akció idei újdonsága a szülőknek szóló szülői értekezlet sorozat.
Az eseményről további információ, a roadshow pontos állomásai a Szakmavilág honlapján olvashatóak.
10 milliárd eurós beruházás van tervben, fókuszban a vasúti pálya modernizálása és a járműállomány megújítása – az ágazat jövőjéről tárgyaltak a HUNGRAIL konferenciáján.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.