2024.10.05, Szombat
Teljesen újjászületik Kecskemét zeneoktatásának műemlékvédelmi épülete
A Kodály Intézet épülete (papageno.hu)

Teljesen újjászületik Kecskemét zeneoktatásának műemlékvédelmi épülete

MTI

2019.01.30. 11:08

A fejlesztés első ütemében a kolostorépület tetőszerkezetét és homlokzatát újítják fel, továbbá új kollégiumot és hangversenytermet kap az intézmény.

Hamarosan elindul a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének otthont adó kolostorépület átfogó fejlesztése mintegy 4,2 milliárd forintból. A kivitelezést a Főber Zrt. és az Újlak Mérnökiroda Kft. közösen végzik majd.

A Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztés három épületet érint – a kolostorépületet, a hozzá tartozó, oszlopokon álló létesítményt, valamint a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium épületét.


Fontos szerepet kap a műemlékvédelem

A beruházás első ütemében a 13. századi kolostorépület tetőszerkezetének és külső homlokzatának felújítása kezdődik meg, ezt követi majd az építmény teljes belső korszerűsítése a műemléki értékek megőrzésével. A Rudolf-laktanyába költöző Kada Elek Szakgimnázium jelenlegi helyén új kollégiumi épületrészt és hangversenytermet, valamint könyvtárat és archívumi raktárterületet alakítanak ki.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a kecskeméti Kodály Intézetben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy

a fejlesztéssel a nemzetközi elvárásoknak és normáknak megfelelő színvonalú oktatási és kutatási körülmények megteremtése mellett a hallgatói létszám növelésére is lehetőségük nyílik.

A koncertek megtartására alkalmas hangversenyterem, a kapcsolódó terek és termek hiánypótlók Kecskemét városában - hangsúlyozta Szemereyné Pataki Klaudia, a város polgármestere.

A beruházás előkészítéseként a tavalyi évben a Kodály Intézet ideiglenes helyre, a Református Ókollégium épületébe költözött, ahol a Zeneakadémia kialakította az átmeneti oktatási helyet.

A fejlesztéssorozat várhatóan 2022-re fejeződik be.

Kecskemétműemlékfelújításépítőipari cégekMegyetemplomfelújításÚjlaki Épgép Kft.Főber Zrt.