2024.04.19, Péntek
Tartalmas programok várják a Bács megyeieket a magyar kultúra napján

Tartalmas programok várják a Bács megyeieket a magyar kultúra napján

mti

2019.01.19. 14:27

Kiállításokkal, zenés irodalmi estekkel, Himnusz- és mesemondó versennyel, koncerttel és filmvetítéssel ünneplik Bács-Kiskun megyében a magyar kultúra napját. 

Hirdetés

Kiskunfélegyházán 2000 lépés címmel Kossuth Tivadar vajdasági festőművész kiállításával veszi kezdetét a magyar kultúra napi programsorozat csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ugyanott január 22-én a középiskolás korosztálynak szavalóversenyt rendeznek a Himnuszból, majd kora délután a Móra Ferenc Művelődési Központban tartott ünnepi műsorra, Domokos László Székely nyelvlecke című előadására várják az érdeklődőket. 

 

kiskunhalasi Közösségek Házában zajló programsorozat pénteken Blank Zita festményeiből rendezett Átjárók című kiállításával kezdődik. Karády Katalin életének sarkalatos pontjait járja be a magyar kultúra napját megelőzően, január 21-én délután a szabadkai Szab-way Színházi Szervezet Ki tudja, látsz-e még című előadása. 

 

Bácsalmáson a magyar kultúra napja alkalmából a megyei mesemondó verseny területi fordulójára várják az általános iskolásokat a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár és Közművelődési Intézetbe január 21-én délelőtt. 

 

Kecskeméten a Ráday Múzeum a magyar kultúra napján ingyenesen látogatható, így a helyi festőművész, Muraközy János életét bemutató új, állandó A kulcsra zárt szoba titkai című tárlat is.

A magyar kultúra napján Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója Kecskeméti alkotóház - 110 éve a művészet szolgálatában című előadását követően együttműködési megállapodást köt a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár és a MANK. A programsorozat részeként megnyílik a szinte minden művészeti ágat képviselő Folyamat Társaság kiállítása, a legkisebbeknek pedig a Kecskeméti Textilművészet Alkotóműhely tagjainak közreműködésével alkotó délutánnal készülnek. A gyermekeket és fiatalokat január 22. és 26. között kvízjátékokkal is várja a könyvtár. 

Arany János balladái másképp címmel rendhagyó irodalom órával készülnek a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban január 28-án, majd Messzeringó gyermekkorom világa címmel felolvasóversenyt rendeznek általános és középiskolás diákok részére.

 

Baján Magyarok a Kárpát-medencében címmel Benkő Péter színművész és Kurkó József előadóművész tart verses, dalos pódiumestet a magyar kultúra napján a Bácskai Kultúrpalotában. 

 

Kiskőrösön Aknay János Útközben című kiállításával ünnepelnek január 22-én a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. A festőművész a tárlat megnyitójának keretében adja át a múzeumnak képadományát. 

 

Kiskunmjasán ingyenes filmvetítést tartanak január 22-én. Délelőtt a legkisebbeket Vízipók-csodapók és Pom Pom meséivel, a Magyar népmesékkel, valamint Mazsola és Tádé történeteivel várják. A diákoknak délután az Indul a bakterház című magyar vígjátékot vetítik le, majd a nap zárásaként Nemes Jeles László Napszállta című filmjét tűzik műsorra. 

 

Tiszakécskén január 22-én 10 órakor Malek Andrea és az EszeMent MeseBand zenés előadására várják az Arany János Művelődési Központba a település valamennyi alsó tagozatos diákját.

 

Kalocsán a Tomori Pál Városi Könyvtárban január 22-én képzőművészeti kiállítás nyílik a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjainak munkáiból, majd Magyar ember evés közben nem beszél - szemelvények a magyarok zivataros századaiból címmel zenés irodalmi műsor veszi kezdetét. 

 

Kunszentmiklóson a Varga Domokos Általános Művelődési Központban zajló magyar kultúra napi rendezvényen Fehér Nóra, a Kormorán énekesének és Deák Fruzsina színész műsoros estjére várják az érdeklődőket. 

 

Jánoshalmán a kiskunhalasi fúvósok, a Halas Concert Band műsorával emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról az Imre Zoltán Művelődési Központ és Könyvtárban, majd másnap, január 23-án városi mesemondó versenyt rendeznek. 

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.

MegyeBács-Kiskun megyeMagyar Kultúra Napja