Az MKK Bács-Kiskun megyei Területi Elnöksége felterjesztése alapján 2018. évben a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal nyugállományú állami tisztviselője, Magony Erika Edit „Közszolgálati Életútért” emlékérem díjban részesült.
A Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar Országos Elnöksége az elmúlt évben is döntött a Magyar Kormánytisztviselői Kar által alapított díj adományozásáról. A Díjat ünnepélyes keretek közt dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úr és Palich Etelka elnök asszony adta át munkatársunknak.
Magony Erika Edit 1978. július 17-én, közvetlenül érettségi vizsgája után kezdett el dolgozni a Bács-Kiskun Megyei Földhivatalnál ingatlan-nyilvántartási ügyintézőként. Munkája mellett szerzett felsőfokú végzettséget az Államigazgatási Főiskolán. 3 évvel később a Kecskeméti Járási és Városi Földhivatalhoz helyezték át, ahol előbb ügyintézői, később pedig ingatlan-nyilvántartási csoportvezetői feladatokat látott el. Széles körű szakmai tapasztalatára tekintettel 2005. év végén felkérésre a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal ingatlan-nyilvántartási osztályára került át, és onnantól kezdve mostani nyugdíjba vonulásáig a másodfokú ingatlan-nyilvántartási ügyek intézése volt a feladatköre.
Munkáját mindig a legnagyobb szakmai alázattal végezte, a szerénysége, elkötelezettsége, türelme és szorgalma egész pályafutása alatt példaértékű volt. Szakmai tudását folyamatosan bővítette, és az ügyintézőktől a vezetőkig valamennyi kollégája bízván számíthatott a segítségére. A Bács-Kiskun megyei ügyvédek jelentős hányada napi szinten kért és kapott tőle telefonos, illetve személyes segítséget a földhivatali jogszabályokkal és gyakorlattal kapcsolatban. Az ügyfelek számos esetben, szóban és írásban is köszönetet mondtak a részletes és precíz tájékoztatásaiért. 2013. évben kormánymegbízotti elismerésben is részesült. A köz szolgálatára mindig is élethivatásként tekintett.
Elismeréséhez ezúton is gratulálunk!
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.
A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.
December közepén panorámás jégpálya nyílik a siófoki Nagystrandon és egészen február elejéig várja a tél szerelmeseit. Az ünnepvárás minden napjára jut téli élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt.