A 232 éves református templom, valamint az új gyülekezeti ház és parókia több mint 100 millió forintból valósult meg.
Az átadóünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kijelentette, az egyházak kétezer éve gyakorolják a két, egymással összefüggő krisztusi tanítást: az egyéni visszavonulást, a csendet és a közösségi életet.
A solti templom és környezete megújulásával mindkettő megvalósulhat: megvan a lehetőség kérni Isten segítségét és áldani mindazt, amit adott, ugyanakkor lehetőség nyílik a közösség és "hitünk közös megélésére is"; a kettő együtt adja a kereszténység erejét - mondta az államtitkár.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.