Nagykőrösön október 2-án ünnepélyes keretek közt adták át a felújított Arany János Muzeális Gyűjtemény csodálatos épületét.
Várossá nyilvánításának 650. évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben a település. A létesítmény felújítására tavaly, az Arany János Emlékévben kapott jelentős kormányzati támogatást Nagykőrös. Az egyéves munkálatok befejeződtek, az épület ismét megnyílt a nagyközönség előtt. Dr. Czira Szabolcs polgármester jelentős várostörténeti eseménynek tartja, hogy az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében 1 milliárd 40 millió forint támogatásban részesült a Nagykőrös - Arany János városa nevű fejlesztési programjuk. Mintegy bruttó 1 milliárd forintot a múzeumépület felújítására fordítottak.
Dr Czira Szabolcs Nagykőrös Város polgármestere: „ Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell. … Mertünk nagyot álmodni. Nem kisebb volt a kitűzött cél, mint egyrészt az 1838-ra felépült, még meglévő huszárlaktanya kor követelményeinek megfelelően, jövőbe tekintően történő felújítása kívül – belül, másrészt pedig olyan állandó kiállítások életre hívása, melyek korosztálytól független, interaktív ismeretszerzésre adnak lehetőséget, s módot ad az ismeretanyagok folyamatos bővítésére. ….
Eleink szorgalma számos értéket hagyott ránk, melyeket az állandó kiállítások keretében igyekszünk minden érdeklődőnek legnagyobb teljességében megmutatni. Eleink áldozatvállalásának hála, ma büszkén mondhatjuk: Nagykőrös Arany János városa, s ennek megfelelően kap kellő reprezentálást a nemzet nagy költőjének élete, művei a megújult kiállításban. Mindezek mellett tudáslabirintus és múzeumpedagógiai foglalkoztató tér, szabaduló szoba, látványraktár, raktár, egy modern, az élményeket gazdagító kávézó és egy a tudományos értekezéseknek, kulturális programoknak helyet adó tanácskozóterem is kialakításra került.”
Nagykőrös városi rangra emelkedésének 650. évfordulója alkalmából Nagykőrös város lakosságát köszöntötte és az épületet megnyitotta Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese. Kiemelte, hogy a nemzet, a magyarság kultúrájában él. „ A magyar identitás az a kincs, amit őriznünk kell, ha nem őrizzük elvész, és az egész európai kultúra szegényebbé, értéktelenebbé válik. … Köszönet azoknak, akik a a Kárpát medencei magyarság számára őrzik Arany János mítoszát. Kívánom, hogy minél többen látogassák meg ezt a múzeumot, és azt is köszönöm, hogy Önök Arany Jánosért, a nemzetért, a hazáért tesznek. „
Az épületet átadta L. Simon László, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke. Felidézte, hogy az ő, és Földi László országgyűlési képviselő kezdeményezésére lett Arany János Emlékév a tavalyi. Ennek köszönhetően kapott Ngaykőrös is támogatást. „ Arany János egy évtizedig tanított Nagykőrösön, de ez egy életre hatást gyakorolt a Városra, amíg a haza haza marad, amíg Nagykőrös az ország szívében lesz, Arany János és Nagykőrös neve örökre összeforr. Legyünk büszkék erre! Legyünk büszkék erre az örökségre! „
A létesítményt a történelmi egyházak áldották meg, szentelték fel. Ezek mellett színvonalas kísérőprogramok, többek közt fényfestés, tánc- és hagyományőrző bemutató, irodalmi műsor várta mindazokat, akik személyesen eljöttek az ünnepélyes megnyitóra.
Nagykőrös élen jár Arany emlékének ápolásában, a költő csaknem tíz éven át, 1851 és 1860 között tanított a helyi református gimnáziumban, mindig is nagy kultusza volt a városban. Az egykori tiszti és honvédkaszárnyát még 1836 és 1837 között építették. Az épület 1950-ben lett múzeum. A mostani fejlesztés során a pincétől a padlásig, kívül és belül is megújult a gyűjtemény, melyben két állandó és három időszaki kiállítóteret alakítottak ki. Az országban egyedülálló Arany János-gyűjtemény is új, állandó kiállítást kapott. Szabadulószoba, digitális tudástár, érintőképernyős asztalokkal ellátott kávéház és a látogatókat kísérő Arany János-hologram is szerepel a megújult, nagykőrösi Arany János Múzeum berendezései között. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a szépen fejlődő, épített örökségben igazán gazdag, virágos település még élénkebben kapcsolódhasson be hazánk idegenforgalmi és kulturális vérkeringésébe.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig