2024.04.16, Kedd

Bács-Kiskun megyéből 60 középiskolás csapat jelentkezett a PénzSztár versenyre

mti

2018.10.11. 10:53

Mintegy 1100 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével, csütörtökön indul a PénzSztár hazai és határon túli magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenye.

Hirdetés

A verseny célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi műveltség fontosságára, játékos formában mérje fel a tudásukat és tovább bővítse az ismereteiket.

Kerekes György István, a PénzSztár versenyközpont vezetője kifejtette, a négyfős középiskolás csapatokból 997 magyarországi, 61 erdélyi, 21 vajdasági és 16 felvidéki.

A legtöbb csapat, hetven Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből jelentkezett, Csongrádból 69, Bács-Kiskun megyéből 60 csapat regisztrált. A csütörtöki internetes selejtezővel induló verseny döntője december 13-án lesz, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. A nyertes csapat minden tagját a fő támogató Budapest Bank (BB) 100 ezer forinttal díjazza, míg a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) egy-egy okostelefonnal jutalmazza.

MegyeBács-Kiskun megyePénzSztár