2024.03.28, Csütörtök

Zöld utat kapott a Felső-Bácskai Homokhát Natúrpark

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

2018.07.24. 16:41

Kelebia község vezetésével 12 település fogott össze annak érdekében, hogy kihasználva a térség páratlan és egyedi adottságait, létrehozzák a Felső-Bácskai Homokhát Natúrparkot.

Hirdetés

Egy országosan is példaértékűnek számító, megyei összefogás nyerte el megérdemelt jutalmát, amikor Maczkó József, Kelebia polgármestere átvehette Balczó Bertalan, természetvédelemért felelős helyettes államtitkártól az általa útjára indított kezdeményezésért a várva várt elismerő címet.

Kelebián a Sántha Márta Művelődési Ház adott otthont annak az ünnepségnek, melyen Maczkó József, a Felső-Bácskai és Homokháti Értékmegőrző Natúrpark Egyesület vezetője átvette a natúrpark névhasználat jogosultságát igazoló dokumentumot, a kezdeményezésben részt vevő települések vezetői pedig a tagságot elismerő okleveleket.

A natúrpark előkészítése keretében 2014-től kezdődően, Kelebia Község Önkormányzatának koordinálásával, natúrparki szakértők bekapcsolódásával számos szakmai fórumra, egyeztetésre, terepbejárásra, tanulmányútra, közösségépítő műhelyre, tájsétára került sor. Mindez később alapjául szolgált a natúrpark megalapozó szakmai háttértanulmányának és egy fejlesztési koncepció megszületésének. A natúrpark életre hívásának célja, hogy a térség jellegzetes és gazdag természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékeit, örökségeit - egy tájszintű együttműködés keretében - megőrizze, az utókornak átadhassa és minél több emberrel megismertesse.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elismeri és fontosnak tartja e térség fejlesztési elképzelését, ezért ennek támogatásaként és kiegészítéseként közel 200 millió Ft-os pályázati támogatást nyert el a területen áthaladó EuroVelo 13 kerékpáros útvonal és környezetének ökoturisztikai fejlesztésére. A projekt keretében a kerékpáros útvonal Hercegszántó és Kelebia közti szakasza, valamint a nyomvonalat övező Felső-Bácska Homokhát Natúrpark közös ökoturisztikai fejlesztése valósul majd meg. A térség turisztikai szolgáltatásának kibővítésével nő annak vonzereje, s várhatóan mind többen érkeznek pihenni, kikapcsolódni és életre szóló élményeket szerezni.

MegyekelebiaFelső-Bácskai Homokhát Natúrpark