Kiemelkedő nap volt a tegnapi számos Bács-Kiskun megyei fiatal számára, hiszen aláírták a Megyeháza épületében a Bács-Kiskun Megyei Ösztöndíjprogram első nyertesei szerződésüket, valamint jutalmazásban részesültek a „Megyemarketig ötletpályázat” győztesei is.
„Megyemarketing ötletpályázat” díjátadója során Kotroczó Adriennek és Mihalik Tamásnak közösen megalkotott munkájukért, Kádár Alexandrának és Sándor Nicolausnak pedig egyéni pályázatukért kaptak elismerést. A fiatalok beadott munkájukban elemezték a térség erősségeit, javaslatokat tettek az identitás- és márkaépítésre, valamint a szükséges fejlesztési irányokra. A többnyire gazdálkodási szakirányú tanulmányokat folytató hallgatók különböző nézőpontból és különleges megoldásokkal gondolták újra a megye marketingjét és arculatát. A beérkezett pályaművekben fellelhető ötletek beépülnek a most készülő megyemarketing stratégiába, amely magában hordozza a jövőben a térség megjelenését, fejlesztési elképzeléseit.
A nyertesek oklevéllel és jutalommal gazdagodtak és azzal a lehetőséggel indulnak neki a következő éveknek, hogy részesei lehetnek egy megyei stratégia kidolgozásának.
Ezután A „Bács-Kiskunban itthon vagy!” ösztöndíj pályázat szerződéskötései következtek, melyet minden fiatal nagy izgalommal várt. Azokról a diákokról szólt ez a nap, akik kitartó munkával, szorgalommal életük fiatal szakaszában is többet tesznek az átlagnál saját fejlődésük és a megye gyarapodása érdekében.
A Tömb 2002 a főként az orvostudomány oktatásának otthont adó Elméleti Tömbön dolgozik majd a tervek szerint.
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.