2024.03.29, Péntek

Színesebbé varázsolhatja három Bács megyei intézmény falfelületeit

Let's Colour Településszépítő Egyesület

2018.05.10. 12:55

Tizennyolc megyéből összesen hatvannyolc közösség jelentkezett a Let's Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter falfelület kifestésére elegendő festéket lehet nyerni. A szavazás elindult, a következő körbe a kategóriánként három legtöbb szavazatot kapott projekt jut majd be.

Hirdetés

A Let's Colour Egyesület projektjében bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhatott, akik tevékeny részt szeretnének vállalni környezetük megszépítésében. A részvétel során az egyetlen kritérium az volt, hogy a kifestendő falfelületet - mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be - a pályázó biztosítsa. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői támogatást a Let's Colour biztosítja, a festést pedig a közösségek önkéntesen, együtt valósítják meg.

Bács-Kiskun megyéből a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye  pályázatát itt,  a Bács-Kiskun megyei Kórház SZTEÁOK Oktató Kórház Kiskunfélegyházi Telephelye pályázatát itt, és a Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium pályázatát itt olvashatja.

 

Május 20-ig lehet szavazni

Szavazni május 20-ig lehet a projekt weboldalán a benyújtott pályázatokra, az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázat kerül a döntőbe. A döntőbe jutott pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter Dulux színes beltéri falfestékkel „vigasztalódhatnak". A festéseket legkésőbb 2018. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

 

Galéria

KiskunfélegyházaMegyeTiszakécskeLet's Colour Településszépítő Egyesület