2024.04.18, Csütörtök

Idén is muzsikaszó zengi be az erdőt Kecskeméten

erdeiprogramok.hu

2018.05.17. 10:25

Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban program, amit május 26–27-én rendeznek meg Kecskemét közelében a Nyíri erdőben és Lakitelek – Tőserdőn.

Hirdetés

A  „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2018-ban a 15. évadára készül az ország 3 térségében. A rendezvény célja: az erdő és a művészet, elsősorban a zene erejével a fenntartható, környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. A szervezők hűek maradnak hagyományos szervezési elveikhez: a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. 

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvény május 26-án, szombaton a Nyíri erdőben, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola területén zajlik. A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, a Ciróka Bábszínház, a Lóca Együttes műsora várja. A Millenniumi Hársfakör lombkoronája alatt szólal meg az In Medias Brass rézfúvós quintett magával ragadó hangulatú koncertje. A Zoord Zenekar egy olyan különleges zenei produkció, mely ősi hangszerekkel és emberi hanggal teremt csak rájuk jellemző zenei világot. A Fonó Zenekar a magyarság és a Kárpát-Medence népeinek zenéjét hozza el a Nyíri erdőbe.

Május 27-én, vasárnap különösen színes és gazdag gyermeknapi programokkal készülnek Lakitelek – Tőserdőn, a Holt-Tisza partján. Kézműves foglalkozások, bábelőadás, sárkányeregetés, íjászat, lovagoltatás, táncoktatás, hangszerbemutató, gyermekkoncertek, környezettudatos divatbemutató várja a gyerekeket és a családokat. Hiszen valamennyi gyermekprogram a szülőknek és a nagyszülőknek is szól, a családokat arra biztatjuk, hogy együtt éljék át, élvezzék az élményeket. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai szakvezetéses erdei sétával és csónaktúrával várják az érdeklődőket, a sportolni vágyókat pedig biztatjuk, hogy a szervezett kerékpártúrával érkezzenek a helyszínre.

 

Ezen a napon derülnek ki a „Muzsikál az erdő” 2018-as Gyermekrajz Pályázatának eredményei, a legjobb alkotásokból kiállítás nyílik. A délután során olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei csemegét, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Csík János és barátai, Petruska, valamint a Kecskemét Táncegyüttes.

 

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvény csak példás összefogás, együttgondolkodás eredményeként jöhet létre. A rendezvény társszervezője a Muzsikál az Erdő Alapítvány mellett a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága és Lakitelek Önkormányzata. Az összefogásban részt vett az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., Kecskemét Város Önkormányzata, az erdőgazdálkodók és a környezetvédelmi szakemberek, valamint a művészek, civilszervezetek – a kecskeméti Kodály Iskola, az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola, a Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a lakiteleki Szivárvány Óvoda, a Nagycsaládosok Egyesülete, az S.O.S Gyermekfalu, a Trizoli Jótifuti Egyesület, a Kecskeméti Kerékpáros Klub, a CSAK Alkotó Csoport. A rendezvényt támogatja a Földművelésügyi Minisztérium

„Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat kecskeméti programja ITT érhető el>>>

(Muzsikál az Erdő Alapítvány)

KecskemétMegyeLakitelektőserdőMuzsikál az erdőnyíri erdő