A felújított épületet ünnepélyes keretek között 2018. április 6-án Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Kovács Ernő kormánymegbízott adta át.
A 2013-ban a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vagyonkezelésébe került Kiskunhalas Szilády Áron u. 19-21. szám alatti ingatlan épületei teljes körű felújítás után alkalmasak a Járási Hivatal minden szervezeti egységének befogadására, így a Köztársaság téri épületből a járási hivatal minden szervezeti egysége áttelepül a Szilády Áron utcába. Egyedül a foglalkoztatási osztály marad a Szent Imre utcában. Jelenleg folyik a költözés, így április 23. napjától már az új épületben várja az ügyfeleket a járási hivatal.
A Kiskunhalasi Járási Hivatal integrált kialakítása összesen bruttó 145 millió forintba került, amiből 132 millió forintot a Miniszterelnökség, a fennmaradó 13 millió forintot pedig a kormányhivatal saját forrásból finanszírozott.
A projekt általános célja, hogy a Kormányhivatal épületeinek energetikai felújítása maradéktalanul, és minél előbb megvalósulhasson.
Bányai Gábor képviselő és Kovács Ernő kormánymegbízott reményüket fejezték ki, hogy a modernizált épület így még sok évig, magas színvonalon kiszolgálhatja az ügyfelek és a munkatársak igényeit.
Kisfilmünkben bemutatjuk a megújult kilenc állomást és az alagútba is bepillantást engedünk a metrószerelvény vezetőfülkéjéből nézve.
A Pureco által telepített berendezések a Zadar közeli ipari parkban óránként 8 millió liter csapadékot képesek megtisztítani. A megszokottól eltérően nyílt árokban működnek, és üzemeltetési költségük töredéke a zárt olajleválasztóknak.