Emiatt szerdáig nem ajánlott kocsit, illetve ablakot mosni, mivel több helyen is előfordulhat kisebb csapadék, így kárba veszhet a tisztításba fektetett pénz, illetve munka.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán írta: vasárnap este érkezett a poros-homokos légtömeg első hulláma, ami a keddi nap végéig az ország felett is maradt, sőt, a homok koncentrációja kissé tovább nőhetett. Kedden a nap végén egy hidegfront érkezett, amely szerdára okoz légtömeg-váltást, és ennélfogva a levegő "tisztulását".
Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-nek elmondta: évente többször is előfordul, hogy Közép-Európát is eléri a közép-afrikai légáramlat. Ez most azért látványosabb, mert a szaharai homok és por az esővel is keveredve láthatóbb nyomot hagy.
Ez a por az emberi szervezetre nem jelent nagyobb veszélyt, mint például a normál városi levegő.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.