A verseny célja, hogy a mérnök hallgatók gyakorlati megoldásokat dolgozzanak ki a Mercedes gyár mérnökei által biztosított műszaki kihívásokra. A hallgatók bizonyíthatják, hogy csapatban is képesek dolgozni és az eddig megszerzett tudásukat a gyakorlatban is fel tudják használni.
2018. március 5-én ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara által szervezett mérnökverseny.
A versenyre több mint 30 felsőbb éves mérnökhallgató jelentkezett, akiket 4-5 fős csapatokba osztottak be. A műszaki kihívások mindegyike a Mercedes-Benz modellek gyártásával kapcsolatos aktuális műszaki, tervezési és programozási feladat. A csapatokat a verseny folyamán a megadott projektekhez hozzárendelt gyári mentor és a GAMF alapszakokhoz illeszkedően kijelölt felkészítő tanárai fogják segíteni.
A közel egy hónapig tartó verseny alatt a hallgatók március 7-én egy tartalmas gyárlátogatáson is részt vesznek majd.
A verseny 2018. március 26-án fejeződik be, ahol a hallgatóknak egy prezentációban összefoglalva kell bemutatniuk a megoldásukat a mentoraik és egy olyan szakmai zsűri előtt, amely a GAMF oktatóiból és a Mercedes vezetőiből áll össze.
Az eseményen köszöntőt mondott az Egyetem kancellárja, Finta Zita: „Látnunk kell, hogy ez a verseny a hallgatók megmérettetésén túl bemutatja az oktatóink kiemelt színvonalú munkáját is, hiszen a hallgatók elsősorban az Egyetemünkön megszerzett elméleti tudásukra alapozva látnak neki a versenyfeladatok megoldásának. A versenyen visszaigazolódhat az Egyetemünkön megszerzett piacképes tudás, amit szeretnénk, ha a Mercedes vezetése is megtapasztalhatna, és ez által ismerne el.
Ugyanakkor úgy gondolom a Mercedes számára ez a verseny egy fontos együttműködés színterévé is válhat, hiszen a hallgatók számára tud majd olyan szituációkat bemutatni, amely mindenképp pozitív munkatapasztalatok megszerzését segíti elő.” – mondta el a kancellár.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.