A jó hangulat előre borítékolható volt. A Hajósi Hagyományőrzős Sváb Néptánc Egyesület minden év novemberében megszervezi a mára már hagyománnyá vált Sváb bált, melyre idén november 11-én került sor a helyi Kultúrházban.
A rendezvényen az egyesület különböző korosztályai, mint az óvodás, az általános iskolás, az ifjúsági és a felnőtt tánccsoportok, valamint a Hajósi Német Nemzetiségi Ifjúsági Fúvószenekar is fellépett. A nyitótánc a hajósi mars volt a fúvószenekar közreműködésével. A hajnalig tartó talp alá valót az UnterRock Zenekar biztosította, akik nagyon jó hangulatot teremtettek.
A bál megvalósításához sok hajósi és vidéki vállalkozó, magánszemély, illetve a helyi önkormányzatok is hozzájárultak a tombola felajánlásaikkal, és egyéb támogatásaikkal.
A WHB generálkivitelezésben megújult ETO Parkot szeptemberben nagyszabású, ingyenes esemény nyitja majd meg.
A Baranya vármegyei Szentlőrincen és Pécsett belterületi utakat újít fel a STRABAG. Szalántán és térségében pedig az A-Híd Zrt. által elvégzett szennyvízcsatorna építések után az utak helyreállítási munkálatait végzik el a cég szakemberei.