Az uniós támogatással megvalósult kecskeméti beruházásban egy korábbi földút kapott burkolatot, buszmegállók épültek.
Befejeződött a kecskeméti Mercedes-gyár közvetlen közelében zajló útépítés – adta hírül a gongradio.hu. A Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében a Daimler út folytatásaként a meglévő földút nyomvonalára épült új útburkolat közel 1 kilométeren. A 10 méteres útkoronával, süllyesztett szegéllyel és földpadkával megépült szakasz végébe egy új buszforduló is létesült. A projektben buszmegállók is épültek, emellett megtörtént a buszforduló környezetének rendezése 4600 négyzetméteren.
A beruházás a város gazdasági övezetének jobb megközelíthetőségét szolgálta, 367,54 millió forint vissza nem térítendő támogatásból az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.
A STRABAG építette fel a több mint 600 méter hosszú átkelőt Szatmárnémetiben.