2024.04.20, Szombat

Két új játszóteret is birtokba vehettek a gyerekek Kiskunfélegyházán

www.infokiskunfelegyhaza.hu

2017.10.12. 15:35

Egy városközponti és egy Kossuthvárosi játszópark átadására került sor, mely a Félegyháza újjáépül program keretei között újulhatott meg.

Hirdetés

A Bercsényi utcán, a víztorony mellett lévő park már régóta kínálkozott arra, hogy méltó játszóhelyet nyújtson a gyerekeknek. A kerítéssel körülvett játszóligetet modern és biztonságos játszóeszközök, ivókút és kiülő pavilon is színesíti, kellemes zöldövezeti pihenő- és játszóhelyet biztosítva gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Dr. Kiss Ákos Csaba a térség önkormányzati képviselője az átadás kapcsán elmondta, hogy a játszótér nemrégiben szinte illegális szemétlerakóként funkcionált. Az itt élők igényeit és érdekeit felmérve, arra az elhatározásra jutottak, hogy a legcélszerűbb lenne egy szép ligetes játszóteret kialakítani, amely egyúttal egy újabb kikapcsolódásra szolgáló zöldfelület lehetne városunkban.

A munkálatok mára már teljesen befejeződtek, a terület körbekerítése, a parkosítás megtörtént és a szép játszóeszközök vidám szórakozásra várják a gyerekeket. S miután Csányi József polgármester és dr. Kiss Ákos Csaba a nemzeti színű szalagot átvágta, az ünnep alkalmából műsort adó Bercsényi Utcai Óvoda gyermekei már birtokba is vehették a pihenő- és játszóhelyet.

Ugyanezen a napon a városközpontban egy másik játszótér is átadásra került. A Kazinczy utcában lévő játszóparkban már régóta sok gyermek jár kikapcsolódni, de eszközei már nagyon elavultak voltak és a környezete is az idők folyamán elévődött.

A Félegyháza útjainak, középületeinek, parkjainak való megújítását, modernizálását célzó program keretében ezt a játszóteret is újjávarázsolták. A modern, szép és biztonságos játszóeszközök mellett a kerítés is megújulhatott, így nemcsak a gyerekeknek szolgál kiváló kikapcsolódási helyként, hanem a városrész színes foltját is alkotja ezentúl.

Miután Csányi József polgármester és Szamosi Endre a körzet önkormányzati képviselője a nemzeti színű szalagot átvágták, a Dózsa György úti óvodások ünnepi műsorral köszönték meg játszóhelyüket. A dalos-táncos előadást követően pedig boldogan vették birtokba a játszóeszközöket.

 

Forrás: www.infokiskunfelegyhaza.hu

MegyejátszótérvíztoronyFélegyháza újjáépül program