2024.10.10, Csütörtök
Hétfőtől háromnapos tűzvédelmi konzultációt tart a katasztrófavédelem
Kép: illusztráció

Hétfőtől háromnapos tűzvédelmi konzultációt tart a katasztrófavédelem

mti

2017.09.17. 17:30

Tűzvédelmi nyílt napot tart hétfőn, kedden és szerdán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A konzultációk a megyei kirendeltségeken lesznek elérhetőek.

Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője az MTI-t tájékoztatta: a háromnapos akció keretében minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és más érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel. Mindhárom napon 10 és 16 óra között az ország valamennyi katasztrófavédelmi kirendeltségén várják az érdeklődőket.

Felhívta a figyelmet arra: a katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat, ezek betartásával pedig meg lehet előzni a bírságokat.

Mint elmondta, ha valaki például nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a kukát vagy éppen a virágot, az most a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napján választ kaphat a kérdéseire.

Hozzáfűzte: a tűzoltók egész évben sorra járják a társasházakat és ellenőrzik azok tűzvédelmi helyzetét. Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása, azonban gyakran mégis több százezer forintos bírságot kell súlyos vagy ismétlődő hibák miatt kiszabniuk.

Felidézte, az elmúlt évben mintegy nyolcszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat társasházban keletkezett tűzhöz, az idén pedig eddig 579 ilyen eset volt. Ezek egy részét nagy valószínűséggel meg lehetett volna előzni a tűzvédelmi előírások helyes alkalmazásával; ezt a célt szolgálják a nyílt napok - közölte Mukics Dániel.

 

Forrás: mti

Megyekatasztrófavédelem2017tűzoltóknyílt naptűzvédelemtársasház