2017. szeptember 16-án, az Ars Sacra Alapítvány idén tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Nyitott Templomok Napját, a Kulturális Örökség Napjaival együttműködve.
Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján meghívják a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket.
A programok során bemutatják a templom építészeti, művészeti értékeit, valamint előadásokat, beszélgetéseket, gyerekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat szerveznek a Nyitott Templomok Napján.
A Nyitott Templomok Napja kezdeményezéshez Bács-Kiskun megyéből csatlakozott Kalocsa, Kecel, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Mélykút, és Tiszakécske is.
A részletes programokról az Imatérképen találhat bővebb tájékoztatást.
Forrás: programturizmus.hu, ars-sacra.hu
Magyarország piacvezető magasépítő társasága immár több, mint másfél évtizede tartja a pozícióját a mezőnyben. A bevétel 80 százaléka jön a versenyszférából.
Több tisztséget is visel a KÉSZ Csoport projektigazgatója, aki vérbeli mélyépítőként az egyedi mérnöki feladatokat kedveli leginkább. Április Hónap Mérnöke Pappert Attila.