2024.03.29, Péntek

Helyreállítják a műemléki védelem alatt álló felsőszentiváni szélmalmot

kormany.hu

2017.08.28. 11:53

A környéken egyedülálló módon, turisztikai látványosságként szolgálhat majd a 2010-ben leomlott szélmalom Felsőszentivánon.

Hirdetés

A település egy sikeres pályázatnak köszönhetően több mint 210 millió forintból építheti újra a műemléki védelem alatt álló ingatlant, amelyben a tervek szerint lisztet is őrölnének majd. A helyiek abban bíznak, hogy a munkálatok után akár nemzetközi szinten is jegyzett különlegességgé válhat az egykori gabonaőrlő üzem.

A felsőszentivániak úgy élnek és azért dolgoznak, hogy a közösségük erősödjön, a település szebb, élhetőbb, sikeresebb legyen – mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője a projektindító rendezvényen. – Régi terv valósulhat meg azzal, hogy megújulhat a szélmalom. Az ősi mesterség tisztelete és a modern kor elvárása ötvöződik ebben a fejlesztésben, amely jó hírét viheti Felsőszentivánnak és az itt élőknek. A mai alapkőletétel még csak a munka kezdetét jelzi, de összefogással megvalósulhat a helyiek régi terve. Ezeknek a terveknek a megvalósításában továbbra is számíthatnak rám.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból összesen 214 millió forintot nyert az önkormányzat a felújításra. Az összegből a malom helyreállítása mellett egy turisztikai fogadóépületet is építenek, elvégzik a környezet parkosítását, családi pihenőt és parkolót alakítanak ki. Ezen kívül jelentős informatikai fejlesztés valósulhat meg: többnyelvű idegenvezetésre alkalmas technika, mobil alkalmazások, vezeték nélküli internetes elérés segíti majd az ide érkező vendégeket. A tervek szerint egy év múlva nyitja meg kapuit a ritka építészeti műalkotás.

 

Forrás: kormany.hu/FM

műemlékfelújításMegyeBács-Kiskun megyeTOP pályázatok2017Felsőszentivánszélmalomturisztikai látványosság