2024.10.10, Csütörtök

Öten indulnak Orgovány polgármesteri tisztségéért

mti

2017.07.11. 10:40

2017. július 16-án időközi önkormányzati választást tartanak a Bács-Kiskun megyei Orgoványon, ahol polgármestert és képviselőket is választanak majd.

A polgármesteri tisztségért öten, a képviselői helyekért huszonöten indulnak - közölte a helyi választási iroda vezetője, a Bács-Kiskun megyei nagyközség megbízott jegyzője kedden az MTI-vel. 

Hegedűs Gáborné elmondta, a választást azért kell megtartani, mert a képviselőtestület március 29-én feloszlatta magát.     

A polgármesteri tisztségért vasárnap öten indulnak: a jelenlegi polgármester Lóczi Boglárka (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum), Maszlik István, Gál Szilvia és Stégner István. Ezúttal valamennyien függetlenként, míg Bencsik Mihály a Magyar Munkáspárt jelöltjeként indul.     

A hat képviselői helyre huszonöten pályáznak: tizenkilencen függetlenként, hatan pedig a Magyar Munkáspárt jelöltjeként mérettetik meg magukat.     

A 3466 lakosú település választói névjegyzékébe 2719-en szerepelnek.     

Vasárnap reggel hattól este hét óráig három helyszínen szavazhatnak Orgoványon: a polgármesteri hivatalban, a művelődési házban és az iskolában.

 

Forrás: mti

MegyeBács-Kiskun megyepolgármesterOrgoványIdőközi önkormányzati választás