2017. július 3-án Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja és Madari Örs, a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal Agrár és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának vezetője sajtótájékoztatót tartott a kiemelt fontosságú agár - és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérelmekről és megvalósult kifizetésekről a Megyeházán.
Kovács Ernő kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta: Örömmel jelenthetjük, hogy Bács Kiskun megye az agrárkifizetések területén jól áll. Elkészültek a június 27-ei adatok, mely alapján több mint 411 milliárd forintot fizetett ki a Kincstár a támogatás igénylőinek. A földalapú támogatásokra több mint 197 milliárd, a zöldítési támogatásra több mint 111 milliárd, a kistermelői támogatásokra több mint 7 milliárd, az agrár-környezet gazdálkodási támogatásokra több 25,5 milliárd forint, az ökogazdálkodásra pedig több mint 5 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár.
Hozzátette: Bács-Kiskun megyében nagyon sok területre keresnek munkaerőt. Az agrárszakemberek – akik javarészt közgazdászok – itt könnyebben találhatnak munkát, mint az ország más területein. Fontos, hogy június 30-ával a támogatások több mint 99%-a el lett bírálva.
A 2017-es évi kérelmekről elmondta: Az idei esztendőben április 7-én nyílt meg a támogatások benyújtásának ideje, ahol a korábbi 36 jogcímmel szemben már 41 jogcímre lehetett pályázni, melynek benyújtási határideje május 15-e volt. 2017-ben országosan, közel 5 millió hektár föld támogatására nyújtottak be kérelmet. 26 ezer ügyfelet kellett arról tájékoztatni, hogy valamilyen hibát követett el. Idén 60%-al csökkent a kérelmek száma a 2016-ban benyújtottakhoz képest, hiszen akkor 47 ezer kérelem volt, ami valamilyen problémát mutatott az előzetes elbírálásoknál. Ez köszönhető annak, hogy egyre jobban beletanulnak a támogatások igénylésébe, illetve nem hagyták az utolsó pillanatokra a támogatások igénylését, mint ahogyan az a korábbi időszakban tapasztalható volt.
Madari Örs a Kormányhivatal Agrár és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: Bács-kiskun megye a számok tükrében is kiemelt szereppel bír Magyarország mezőgazdaságában. Gyakorlatilag, minimum 10% minden támogatási jogcím, támogatási intézkedés vonatkozásában Bács-Kiskun megyének a részesedése. A 2016-os egységes kérelmek keretében megnyitott terület alapú támogatások esetében közel 197 milliárd forint lett kifizetve a tavalyi évi támogatásokra. Ebből Bács-kiskun megyében 18,7 milliárdot fizetett ki a Magyar Államkincstár a kormányhivatal előkészítő munkájának eredményeként.
Kiemelte: A zöldítési támogatásból az országos 111,7 milliárdból 10,6 milliárd jutott Bács-Kiskun megyének. Egy új, és egyszerűbb igénylést lehetővé tévő támogatás a kistermelői támogatás, amely az országos 7,2 milliárdnak mintegy 11,5%-a Bács-kiskun megyében lett kifizetve. Az országos kérelemszámnak 12%-át Bács-Kiskun megyében nyújtották be a kistermelői támogatásra. Az agrár-környezetgazdálkodásban is kiemelkedő a megye, hiszen a darabszámokat tekintve a kifizetett kérelmek 15,5%-a Bács-kiskun megyéből lett benyújtva. Az anyatehéntartás támogatás kérelmek közül az országosan kifizetett 6714 kérelemnek a 16%-át Bács-kiskun megyei igénylők kapták meg. Országosan még 1772 kérelmet nem zártak le, ebből Bács-kiskun megyében még 40 kérelem nincs területalapú támogatás számpontjából lezárva, és ebből 20 kérelem az, ami elutasításra kerül majd. Ezek a kérelmek mind hagyatéki eljárással, esetleg bírósági eljárással érintett kérelmek. A zöldítési támogatás esetében 79 kérelem van a megyéből, melyek nem kerültek még lezárásra.
A 2017-es évet összegezve Madari Örs elmondta: Soha ilyen gördülékeny nem volt még az egységes kérelmeknek az elektronikus igénylése, mint ebben az évben. Gyakorlatilag problémamentes volt a kérelmek benyújtása, mely az újonnan kialakított rendszer egyik nagy eredménye. Május 15-ig 172.401 kérelmet nyújtottak be az igénylők, a június 9-i szankciós benyújtási határidőig pedig 176.323 kérelem érkezett be országosan, melynek 12,5%-át Bács Kiskun megyéből nyújtották be. Bács-kiskun megyében mintegy 471.322 hektárra igényeltek területalapú támogatást. Emellett Bács-Kiskun megyében mindössze 2199 ügyfélnek kellett kiküldeni előzetes egyeztető levelet, akiknek június 19-ig volt lehetőségük válaszolni az adategyeztető levelekre, így egy komoly szankciótól menekültek meg.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.