Már az útszélesítésnél és az ívkorrekciónál tart a Duna Aszfalt az 55-ös főút utolsóként megújuló szakaszán.
A tervek szerint halad a Duna Aszfalt Kft. az 55-ös út utolsó szakaszának felújításával – derült ki a Mórahalom közelében tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A magyar mélyépítő cég a mórahalomi elkerülő út és a Csongrád-Bács-Kiskun megyehatár közötti kátyús, nyomvályús szakaszt felújítja, szélesíti és 115 kN-os tengelyterhelésre erősíti. Így a 15,7 kilométeres útszakasz jobban bírja majd az erős teherforgalmat is. A projektben az úttal párhuzamosan futó 3,3 kilométeres kerékpárutat is átépítik, és 12,5 kilométerrel meghosszabbítják.
A tájékoztatón kiderült, jelenleg az útszélesítés és az ívkorrekció folyik, másutt a vízelvezető árkokat alakítják ki. A munkák várhatóan szeptember végéig járnak sebességkorlátozással és jelzőlámpás, félpályás tereléssel. A delmagyar.hu azt írta, a beruházás befejezésének határideje 2018. március 30., ugyanakkor a lap úgy tudja, a kivitelező már idén szeretné befejezni a munkák útpályán zajló részét.
A főút Mórahalmot elkerülő szakaszát 2015-ben helyeztek forgalomba, az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti szakasza szintén abban az évben újult meg. A most megújuló szakasz maradt utoljára a Szeged és Baja között mintegy 100 kilométeren futó főút felújítási munkáiból. Ugyanakkor a mostani fejlesztéssel teljessé válik a Szegedtől Bajáig tartó bicikliút.
A mostani projektet 6 milliárd 28 millió forint uniós és hazai forrásból fedezi a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő. A felújítás részeként három elágazást is átépítenek: Ásotthalomnál két, Öttömösnél egy körforgalmat alakítanak ki.
A sajtótájékoztatón Fackelmann István ásotthalmi alpolgármester azt emelte ki, hogy a beruházás révén végre biztonságban közlekedhetnek a kerékpárosok is, ami nagyon fontos a kiterjedt tanyavilággal rendelkező településnek. B. Nagy László Csongrád megyei országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a projekt által a dél-magyarországi régió olyan köldökzsinórt kap, amely európai színvonalú, biztonságos és gyors összeköttetést teremt.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.