2017. május 19- tartották meg a Magyar Diáksport Szövetség jubileumi 30 éves küldöttgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, ahol kitüntetések átadására is sor került.
Az eseményen egyedülálló díjjal jutalmazták az alapító tagokat, valamint azokat, akik munkájuk során kiemelten foglalkoztak a diáksporttal. Az elismerést összesen hatan kapták meg, köztük nagy büszkeségünkre elsőként Galamb Istvánné. Ili néni alapító tagként, később elnökségi tagként és megyei elnökként tevékenykedett a Magyar Diáksport Szövetségnél. Számos újítás fűződik a nevéhez, melyek mára már a Diákolimpia elmaradhatatlan versenyszámai.
Munkájával a mai napig aktívan segíti megyei egyesületünk mindennapjait – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Diáksport Szövetség Facebook oldalán.
A küldöttgyűlés végén átadták az évente kiosztott Diáksportért elismeréseket. Az idei évben a Bács megyei egyesület titkára, Dóka András részesült kitüntetésben.
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Diáksport
Az EURO STRADA SRL nevű vállalat Románia építőipari piacának aktív szereplője.
Régen várt feladatra keresik a tervezőt és a kivitelezőt: indulhat a számtalan vitát kiváltó római-parti árvízvédelmi rendszer utolsó szakaszának építése.