2024.03.29, Péntek

Megyénk továbbra is élen jár a mezőgazdasági szakképzésben

nak.hu

2017.04.10. 10:50

Az elmúlt napokban szerte a megyében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával zajlott le az egyedülálló „Szakmák Hete” elnevezésű pályaorientációs programsorozat.

Hirdetés

A 2017. április 6-án, Kecskeméten megtartott zárókonferencia tette fel a koronát arra a négynapos, „Szakmák Hete” elnevezésű pályaorientációs programra, amelyet a NAK Bács-Kiskun megyei szervezete és a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat közösen valósított meg a megyében működő, mezőgazdasági és élelmiszeripari szakképzést folytató, Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott szakképző intézményekkel.

Domján Gergely, a NAK megyei elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a program célja az általános iskola 7. osztályos tanulói körében a szakmák iránti érdeklődés felkeltése, minél szélesebb körű bemutatása. Továbbá kiemelte annak fontosságát, hogy a tanulók gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, továbbá az arra fogékony gyermekek agrárgazdasági képzés felé irányítását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által támogatott pályaorientációs programok segítségével. Kiemelte a program egyediségét, mely abban áll, hogy a diákok tevékenyen végeztek gyakorlatokat, mint például a virágkötés, kolbásztöltés, fémmegmunkálás, palántázás.

A sikeresen megvalósult program hosszas előkészületeket és teljes összhangot igényelt a szervezőktől már a kezdetektől. 2016. őszén merült fel, hogy az agrárgazdaság egyik legégetőbb problémájára, a megfelelő gazdautánpótlásra, valamint a következő generáció kinevelésére ilyen módon is keressenek a megoldást. A megyeszerte dolgozó pályaválasztási tanácsadók tapasztalatai alátámasztották, hogy nem elég az általános iskola nyolcadikos tanulóinak megszólítása, a pályaorientáció és az érdeklődés felkeltése sokkal hatékonyabb, ha ezt már általános iskola hetedik osztályában megkezdik.

A szervezés és előkészületek során a Pedagógiai Szakszolgálat vállalta magára az általános iskolákkal való kapcsolattartást, a tanulók szervezését, míg a NAK biztosította a program lebonyolításához szükséges anyagi forrást, koordinálta a szakképző intézményeket. A Bács-Kiskun megyében működő 158 általános iskolát idén februárban keresték meg. Az érdeklődés olyan hatalmas méreteket öltött, hogy nem sokkal a meghirdetés után le kellett zárni a jelentkezést az anyagi keret és a szakképző intézmények befogadóképességének korlátozottsága miatt. Végül a négy szakmai nap alatt közel 600 gyermeket utaztattak és nyújtottak számukra életre szóló élményeket.

Bács-Kiskun megyében négy, a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott iskola van, melyek közül mindegyik üdvözölte a programot, és a teljes tantestület bevonásával, színes programokkal, élményszerű oktatással várta a gyermekeket.

A szakmai hét első állomása a Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola volt 2017. március 27-én, ahol magvetési és traktorozási lehetőséget kaptak, továbbá ellátogattak az AXIÁL Kft. bajai központjába is, ahol közelről ismerhették meg a kiállított gépeket. Itt találkoztak gyakorlati oktatáson résztvevő és volt diákokkal is, akik az iskolából kikerülve mesélték el a szakmában való elhelyezkedés előnyeit.

2017. március 29-én több mint 250 gyermek látogatott el a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumba, ahol 15-nél is több szakmai tevékenységet próbálhattak ki. Az iskolában, ahol az élelmiszeripari szakmákat mutatták be, a tanulók minden érzékszervére döntő hatást gyakorolt a vendéglátó iskola. A brióskészítés és kolbásztöltés mellett kóstolót is kaptak a látványkemencében sült péksüteményekből és a tárcsalapon sült kolbászból, melyhez jó magyar fehér kenyeret és mustárt is kaptak. A tangazdaságban az elfogyasztott ételeket lemozoghatták a diákok, hiszen – többek között – lovaglás, ostorcsattogtatás volt a program.

Harmadik állomás 2017. március 30-án az FM ASzK Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium volt Jánoshalmán, ahol az iskolában palacsintasütés és -kóstolás várta őket, míg a tudományos érdeklődést a sertésszív-boncolás és testtáj-felismerés ösztönözte. Az intézmény tangazdaságában sok lány is bátran a traktorok kormánya mögé ült, hiszen szakember felügyelete mellett lehettek a diákok igazi traktorosok, ami sokaknak életre szóló élményt nyújtott az állatsimogatás, sajtkészítés és fémmegmunkálás mellett.

A meglátogatott iskolák sorát a Kecskeméten működő Kocsis Pál Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola zárta, ahol szintén két helyszínen folyt az ismerkedés. A kertészetben a diákok palántáztak és paradicsompalántákat gyommentesítettek, ágyásokat tisztítottak, de az iskolában is a gyakorlati megközelítés dominált, hiszen a koszorúkötés mellett a számlakitöltés rejtelmeibe vezették be a hetedik osztályos vendégeket.

Összességében elmondható, hogy a négy nap során 39 tevékenységen keresztül 9 szakképesítést mutattak be. A program során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a 2017/2018-as tanévben hiányszakmának minősülő mezőgazdasági gépész, pék, állattartó szakmunkás és családi gazdálkodó, falusi vendéglátó szakképesítések is szerepeljenek a bemutatott szakképesítések között.

Hajagos Kiss Margit, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási tanácsadója előadása zárta a rendezvényt, melyben kitért arra, hogy a tematikus hét beiktatására a tantervbe megalapozza az általános iskola 7. és 11. évfolyamában az iskolarendszerű felkészülést az ilyen programokra. 

A visszajelzések arra utalnak, hogy az idei évben valami olyan kezdődött el, ami hagyománnyá válhat, hiszen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a legmagasabb vezetői szintekig elkötelezett a szakember-utánpótlás és a pályaorientáció mellett.

 

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

MegyemezőgazdaságBács-Kiskun megyeszakképzésNemzeti Agrárgazdasági KamaraSzakmák Hete