2024.10.07, Hétfő

A Nagybaracskai Katasztrófavédelmi Őrs hozhatta haza az „Év Katasztrófavédelmi Őrse” címért járó emlékserleget

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2017.02.12. 09:01

Az állomány tapasztalt kollégákból és a környékben élő, helyismerettel rendelkező személyekből került kiválasztásra.

A Nagybaracskai Katasztrófavédelmi Őrs 2014. december 01-jén kezdte meg a működését annak érdekében, hogy a környék lakosságához minél közelebb kerüljön a mentő tűzvédelmi segítség. Az Őrs a Bajai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság része, annak kihelyezett egysége. Működési területén 8 település közvetlen védelmét látja el. Ez a terület korábban úgynevezett fehér foltnak számított, mert a távolságok miatt voltak olyan települések, ahova csak 25 percen túl érkezett Bajáról tűzoltó. Ez az idő 15 percnél is rövidebb lett.

 

Az Őrs a Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai irányítása és felügyelete alá tartozik, állománya már a kezdeti tevékenységével is általános megbecsülést vívott ki mind a lakosság, mind a települések vezetői és a civil szervezetek körében.

Az ország déli határa mentén elhelyezkedő településeknél jelentkező tűz- és más káresetek kezelését az Őrs csaknem 410 km2területen, 17 fő hivatásos tűzoltóval látja el. Működése a térség tűzvédelmét kiemelkedő hatékonysággal szolgálja, a káresetekhez gyorsan kiérnek. 2016-ban a Nagybaracskai Katasztrófavédelmi Őrsöt mintegy 87 alkalommal riasztották, a beavatkozást igénylő esetek száma összesen 66 volt, melyből 45 műszaki mentés, 21 pedig tűzeset volt.

 

Az Őrs többször adott helyet kirendeltségi és megyei szintű képzéseknek, oktatásoknak. A szakmai munka magas színvonalú ellátását az Őrparancsnok és a Bajai Hivatásos Tűzoltóparancsnokságról áthelyezett rutinos szerparancsnokok biztosítják.

Nagy hangsúlyt fektetnek a megelőző munkára. Ebben a témában tartott előadássorozaton részt vettek a települések gazdái, a közbiztonsági referensek, a rendvédelmi szakközépiskola 11. évfolyamos tanulói is. Külön kiemelték a terület jellegére figyelemmel, a mezőgazdasági idénymunkák során felhasznált veszélyes áruk (mezőgazdasági vegyszerek, üzemanyagok) helyes, jogszabályon alapuló szállításával kapcsolatos tudnivalókat.

Az Őrs állománya a kapcsolattartás keretében rendszeresen tart technikai bemutatókat iskolák, óvodák felkérésére, illetve a települési falunapokon. Ezeket a rendezvényeket mindig nagy érdeklődés övezi. 

Az Őrs tagjai közül többen résztvevői a Rendvédelmi Sárkányhajó Magyar Kupa versenyeknek, ahol évek óta országos I. helyezést érnek el, és nemzetközi versenyeken is kimagasló sikereket aratnak. Az Európa-bajnokságon a különböző távokon három I. helyezést és három II. helyezést értek el.

Az Év Katasztrófavédelmi Őrse címért járó vándorserleget Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója vehette át, az év katasztrófavédelmi őrsének járó emlékserleget a Nagybaracskai Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoki feladatait ellátó, Óbéri Attila tű. százados vette át.

MegyeBács-Kiskun megyeBács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságNagybaracskai Katasztrófavédelmi ŐrsÉv Katasztrófavédelmi Őrse