2020.10.29, Csütörtök

A magyar kortárs irodalomról rendeznek konferenciát a Lakitelek Népfőiskolán

mti

2017.02.10. 11:01

Negyed évszázad a könyvkiadásban címmel rendeznek konferenciát mától három napon át.

Hirdetés

 

Agócs Sándor, a népfőiskolán működő Antológia Kiadó és Nyomda ügyvezető igazgatója elmondta, a konferencia alapötletét a kiadó fennállásának 25. évfordulója adta, de két éve nem volt lehetőségük megszervezni a tanácskozást.
Felidézte, hogy munkatársaival az elmúlt negyed évszázadban számos nehézséget és örömöt éltek meg. Fennállásuk során több mint kétszáz hazai és határon túli magyar szerzővel dolgozhattak együtt a világ szinte minden pontjáról. Ma pedig már egy új épületben, korszerű gépeken, méltó körélmények között végezhetik munkájukat. Eddig mintegy 260 kötetet adtak ki, és ma már egyre több ismert író szeretne náluk megjelenni, munkájuknak pedig ennél nagyobb elismerés nem is kell.


A konferencia külön szekciókban foglalkozik a könyv- és folyóirat-kiadással, a könyvterjesztéssel és az irodalmi társaságokkal, valamint a könyvek olvasóhoz való eljutásával. Ezek egytől egyig mind olyan aktuális témák, amelyekkel a kiadóknak nap mint nap szembe kell nézniük. Hiába jó egy könyv, nem juthat el a széles közönséghez, ha csak a terjesztéssel foglalkozó társaságok egy része veszi át. Vagy hiába adott egy jó kézirat, ha nincs meg a kiadáshoz szükséges anyagi fedezet, vagy ha nyomtatásban olyan drága lesz a könyv, hogy nem tudják megvenni. Az olvasási szokásokról úgy fogalmazott, hogy szeretik az emberek a könyveket, csak idejük vagy pénzük nincs hozzá elég.

 

A könyv- és folyóirat-kiadás témája kapcsán kiemelte: L. Simon László író, költő a Nemzeti Kulturális Alap korábbi vezetőjeként pontosan ismeri az egyes kollégiumok munkáját, és így az állami mecenatúra helyzetéről és jövőjéről is reális helyzetképet festhet. Jánosi Zoltán irodalomtörténész A papírhajó álma címmel a folyóirat- és könyvkiadás-kultúráról értekezik, míg Mezey Katalin író, költő és műfordító a magyar szépirodalmi könyvkiadás jelenéről beszél majd.

 

A könyvterjesztés és az irodalmi társaságok című szekcióban Bihari Zoltán, a Xantus Könyv Kereskedelmi Kft. ügyvezetője a határon túli könyvek kiadásának lehetőségeiről és helyzetéről tart előadást, míg Kovács Attila Zoltán a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének munkáját ismerteti.

 

Az olvasókhoz való eljutás témájában az előadóművészet kerül előtérbe. Ezzel kapcsolatban Lázár Balázs színművész, költő tart többek között előadást. Szakolczay Lajos irodalomtörténész és -kritikus pedig azt hangsúlyozza majd, hogy már az óvodában el kell kezdeni megtanítani a gyermekeket az irodalom befogadására.

 

A konferencia kísérőrendezvényeként pénteken a Misztrál Együttes koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Másnap pedig bemutatják A vers ereje - Kádár félelme című filmet, amely az 1985. október 22-én Lakiteleken tartott Antológia-estet eleveníti fel. Több mint harminc évvel ezelőtt a versillusztrációkból nyílt képzőművészeti tárlat mellett tizennégy költő lépett színpadra, hogy verseikkel fejezzék ki a Kádár-rendszer elleni tiltakozásukat.

MegyeLakitelekLakitelek Népfőiskolakönyvkiadás

Hirdetés

Hirdetés