2024.03.29, Péntek

Az ebéd betegítette meg a déli határnál szolgáló rendőröket

Magyar Nemzet

2017.01.27. 12:47

A január 2-ai ebédre elfogyasztott párolt rizs, illetve egy szendvicskészítő műhelyben csomagolt tavaszi felvágott miatt betegedett meg a hónap elején 126 rendőr a déli határnál. Ezekben az ételekben ugyanis toxint termelő, B. cereus nevű baktériumot mutattak ki a laborvizsgálatok.

Hirdetés

A tömeges megbetegedések január elején jelentkeztek a déli határon szolgáló rendőrök körében: 2-án és 3-án összesen 61 rendőr betegedett meg, egy nappal később további 49, majd újabb 16 rendőrnél jelentkeztek a tünetek, elsősorban akut gyomor- és bélrendszeri panaszok, hányinger, hányás, hasmenés, hasi fájdalom. Kórházi ápolásra ugyan senkinél nem volt szükség, de az érintettek kiestek a szolgálatból. Az eset után több sajtóbeszámoló is arról szólt, hogy ételmérgezés történhetett, de ezt hivatalosan eddig nem erősítették meg.

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azt közölte, hogy a megbetegedések után négy Bács-Kiskun, Csongrád, illetve Békés megyei helyszínen, az érintett járási hivatalok közreműködésével végeztek ellenőrzéseket. Vizsgálták a kiskunhalasi Csipke Hotel Kft. Expressz éttermét (ahol a közlés szerint január 2-án ettek az érintettek), az AMO Bt. orosházi szendvicskészítő műhelyét, illetve a cég szegedi élelmiszercsomag-összeállító műhelyét, továbbá a Hungaro-Food 2009 Kft. békésszentandrási húsüzemét. A négy létesítményben a szakemberek 103 laboratóriumi mintát vettek.

A mikrobiológiai vizsgálat a január 2-ai ebédre kiadott párolt „rizs eltett ételmintájából nagy mennyiségben, és az orosházi szendvicskészítő műhelyben megmintázott tavaszi felvágottból alacsonyabb csíraszámban toxint termelő B. cereust mutatott ki. A B. cereus, illetve toxinja akut bélrendszeri tüneteket okozhat”.

 

A Nébih azt is közölte, hogy mivel az orosházi szendvicskészítő műhely, illetve a szegedi élelmiszercsomag-összeállító műhely „illegálisan – bejelentés, illetve külön engedély nélkül – működött, tevékenységüket azonnali hatállyal felfüggesztették”.

 

 

MegyenébihBács-Kiskun megyeételmérgezésrendőrdéli határ