2024.03.28, Csütörtök
A Sauska Borászat sikere újabb projekteket nyitott meg a Merkbaunak
(képek: Merkbau)

A Sauska Borászat sikere újabb projekteket nyitott meg a Merkbaunak

magyarepitok.hu

2017.01.04. 17:10

Az Építőipari Nívódíj fontos elismerés, de talán még ennél is többet ér az új megrendeléseket hozó bizalom. A Sauska Borászat villányi épület-együtteséről a projektvezető Puskely Ildikóval beszélgettünk.

Hirdetés

Az építőipar decemberi évzáró gáláján a Merkbau Építőipari Kft. két elismerést is elkönyvelhetett, a Knáb János által elnyert Lechner Ödön Díj mellett a Sauska Borászat villányi fejlesztése Építőipari Nívódíjat kapott.

A képre kattintva galéria nyílik - fotók: Merkbau


A bizalom a legfontosabb üzleti tőke

A Sauska Borászat villányi épület-együttesét a Merkbau két ütemben kivitelezte: az 1900 négyzetméter alapterületű épületegyüttest 2007-ben adta át a kiskunhalasi cég, majd 2013-ban végezte el a bővítését. A 2016-os elismerést az indokolja, hogy a nívódíjakat mindig a korábbi évek munkáira ítélik oda, ezzel időt hagyva arra, hogy az adott épület üzemeltetés közben is bizonyítson.

A villányi projekt vezetője, a Merkbaunál létesítményfelelős Puskely Ildikó a magyarepitok.hu-nak elmondta, addigi legnagyobb munkájába fogott bele Villányon, így kiemelten fontos számára az utólag elnyert nívódíj. „A 2007-es első ütem színvonalával meg volt elégedve a megrendelő, erre a bizalomra alapozva adta oda nekünk a második ütemet” – emelte ki a szakember. Hogy nem csupán a szakmai zsűri elismerését váltotta ki a kivitelezés minősége, jelzi, hogy a Sauska Borászat azóta újabb három projektet bízott rá a Merkbaura.


Egységben a tájjal és a korábbi épülettel

Az Építőipari Nívódíj (melyet az ÉVOSZ és további nyolc építőipari szervezet hirdet meg évről évre) indoklásában az áll, hogy alkalmazott építészeti megoldások és anyagok által a villányi épületegyüttes kiválóan simul a szőlődombos tájba, a toldás és a meglévő épület megbonthatatlan harmonikus egységet alkot.

Puskely Ildikó elmondta, a második ütemben az első ütem után gyorsan kinőtt feldolgozó rész bővítése épült meg. „A 2007-ben létrejött manipulációs tér nagyon szűknek bizonyult, a feldolgozás idején állandóan sátrakat kellett építeni az épület mögé, hogy tudják biztosítani a feltételeket.” A második ütemben létrejött, részben monolit vasbeton szerkezetű épületszárnyban a feldolgozó tér mellett egy kétszintes szociális blokk és egy hűthető és fűthető zárt tároló is helyt kapott. Utóbbiban lehűtik a szőlőt 5 fokra, míg novemberben a must erjedésekor 25 fokra fűtik fel a helyiséget egy ipari hűtő-fűtő géppel.


A szüret közelsége hajtotta a projektet

A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy nagyon szoros volt a határidő a borászat működéséből adódóan. „Május végi kezdés után augusztusban az épület egyik egységét a négy közül át kellett adnunk a megrendelőnek a technológia telepítésére, miután szeptemberben kezdődött a szüret.” Ezt a részt teljesen leszeparálták, aztán folytatták az épület többi részével: irodaépületekkel, kóstoló-, palackozóhelyiséggel, készáru raktárral és egyéb kiszolgáló részekkel.

A projektbe helyi alvállalkozókat is bevontak, ugyanakkor a Merkbaunak sok olyan alvállalkozója is van, aki az ország minden pontján velük dolgozik. „Utóbbiakra szinte már saját munkaerőként lehet számítani, csak egy telefon kell az újabb közös munka előkészítéséhez. Fontos tényező, hogy általuk minden terén biztos minőségre számíthatunk.” A fizikai munkaerőt a Merkbau saját állománya adta. „A céges országos munkáktól függően saját munkaerőt alkalmazunk minden projektnél, és csak akkor veszünk igénybe külső erőforrást, ha már a saját kapacitásunk kifogyott.”


Amikor a hobbi egybeesik a szakmával

Az építőiparban kevésbé megszokott jelenség a női szakemberek jelenléte. Ezt Puskely Ildikó is elismeri, hozzátéve, hogy édesapja technológus volt a békéscsabai cserépgyárban, így már gyerekként közel volt a szakmához. Általános iskolásként pedig megélte családi házuk felépülését, ami meghatározó élmény volt: „Állandóan kérdeztem, és mindenbe beleszóltam, úgyhogy már akkor sejteni lehetett, hogy mi lesz a jövő. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hobbim a szakmám is egyben. 17 éve dolgozom, melyből lassan 15 évet a Merkbaunál töltöttem, és ennek a szenvedélyemnek hódolhatok.”

Galéria

nívódíjakMegyeMerkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.