2024.04.19, Péntek

A MATEGYE Alapítvány Megyei Matematikaverseny díjátadására került ma sor a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola dísztermében. Ennek keretén belül ösztöndíjakat osztottak ki két kategóriában, melyek a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány, a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány jóvoltából származnak.

Hirdetés

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány pályázatot hirdetett matematikában tehetséges, Kecskeméten általános iskolai vagy középiskolai tanulmányokat folytató gyermekek, illetve fiatalok számára.

 

A pályázatnak két kategóriája van:

Hátrányos anyagi helyzetben lévő matematikában tehetséges tanulók támogatása. Ebben a kategóriában a nyertes pályázatokat összesen 300 ezer forinttal díjazták. A jutalmakat Faragó Attila, a Padma Alapítvány igazgatója adta át.

 

Bodor Dániel a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola 6. osztályos tanulója,

Halasi Ákos a kecskeméti Arany János Általános Iskola 7. osztályos tanulója,

Kovács János a kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 6. osztályos tanulója,

Matuszka Máté Márk a kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 7. osztályos tanulója,

Melján Dávid Gergő a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola 6. osztályos tanulója,

Mikulás Viola Eszter a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola 7. osztályos tanulója,

Nagy Dorottya a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 9. osztályos tanulója,

Nagy Marcella a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola 7. osztályos tanulója,

Prikidánovics Vivien a kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 8. osztályos tanulója,

Szalai Richárd a kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 8. osztályos tanulója,

Vörös Márk a kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

 

Kiemelkedő versenyeredményekkel rendelkező matematikában tehetséges tanulók támogatása a másik kategória, ahol a nyertes pályázatokat összesen 500 ezer forinttal díjazták. Az ösztöndíjakat Varga László, a Padma Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át.

 

Aczél-Szabó János, a Kecskeméti Református Általános Iskola 8. osztályos tanulója, aki a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen a 2013-2014-es, és a 2014-2015 tanévben is dicséretben részesült, a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen a 2015-2016-os tanévben 1. helyezést ért el.

Szabó Eszter, a Kecskeméti Református Általános Iskola 7. osztályos tanulója, aki a Megyei Matematikaversenyen a 2014-2015-ös tanévben 3. helyezett és a 2015-2016-os tan- évben 1. helyezést ért el a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen a 2015-2016-os tanévben 2. helyezést ért el.

Sebe Anna Eszter, a kecskeméti Katona József Gimnázium 10. osztályos tanulója, aki a Megyei Matematikaversenyen a 2013-2014-es és a 2015-2016-os tanévben is 2. helyezést ért el a Varga Tamás Matematikaversenyen a 2014-2015-ös tanévben 10. helyezést ért el, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen 2013-2014-es tanévben dicséretben részesült.

Mikulás Hanna, a kecskeméti Piarista Gimnázium 12. osztályos tanulója, aki a Megyei Matematikaversenyen a 2013-2014-es és a 2015-2016-os tanévben is 2. helyezést ért el.

Osztényi József, a Kecskeméti Református Általános Iskola 8. osztályos tanulója, aki a Varga Tamás Matematikaversenyen a 2015-2016-os tanévben 9. helyezést ért el, a Megyei Matematikaversenyen az elmúlt két évben 1. helyezést ért el, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen 2013-2014-es tanévben dicséretben részesült és a 2015-2016-os tanévben 2. díjat kapott.

Apagyi Dávid, a kecskeméti Katona József Gimnázium 9. osztályos tanulója, aki a Varga Tamás Matematikaversenyen a 2014-2015-ös tanévben 10. helyezést ért el, a Megyei Matematikaversenyen a 2014-2015-ös tanévben 1. helyezést, a 2015-2016-os tanévben 2. helyezést ért el, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen a 2014-2015-ös tanévben dicséretben részesült és a 2015-2016-os tanévben 2. díjat kapott.

Szécsi Adél Lilla, a kecskeméti Katona József Gimnázium 11. osztályos tanulója, aki az Abacus Matematikai Pontversenyén a 2013-2014-es tanévben 1. helyezést ért el, a Kömal Matematikai Pontversenyén a 2013-2014-es tanévben 3. helyezést ért el és a 2015- 2016-os tanévben holtversenyben 3. helyezést ért el, a Megyei Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 1. helyezést ért el és a 2014-2015-ös tanévben 2. helyezést ért el. Bonifert Domonkos Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 2. helyezést ért el.

Czirkos Angéla, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium 12. osztályos tanulója, aki az Arany Dániel Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 1. helyezést ért el, a Megyei Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 1. helyezést, a 2014-2015-ös tanévben 2. helyezést ért el.

Török Ágoston, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 7. osztályos tanulója, aki a Kalmár László Matematikaversenyen a tavalyi évben 1. helyezést ért el, a Bátaszéki Matematikaversenyen a 2013-2014-es és a 2014-2015-ös tanévben 1. helyezést ért el, a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen az elmúlt 2 évben 1. helyezést ért el, a Megyei Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 3. helyezést, a 2015-2016-os tanévben 2. helyezést ért el, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen a tavalyi évben 3. díjat kapott.

Mikulás Zsófia, a kecskeméti Katona József Gimnázium 10. osztályos tanulója, aki az Arany Dániel Matematikaversenyen a tavalyi évben 3. helyezést ért el, a Varga Tamás Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 4. helyezést ért el, a Megyei Matematikaversenyen az elmúlt 3 évben 1. helyezést ért el, a Kömal Matematikai Pontversenyén a 2014-2015-ös tanévben 3. helyezést ért el, az Abacus Matematikai Pontversenyén a 2013-2014-es tanévben 4. helyezést ért el, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 3. díjat kapott.

Dobák Dávid, a kecskeméti Katona József Gimnázium 11. osztályos tanulója, aki a Megyei Matematikaversenyen a 2013-2014-es és a 2014-2015-ös tanévben 1. helyezést, a 2015-2016-os tanévben 3. helyezést ért el. az Arany Dániel Matematikaversenyen a tavalyi évben 2. helyezést ért el, a Varga Tamás Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 9. helyezést ért el, a Kalmár László Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 4. helyezést ért el, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen a 2014-2015-ös tanévben dicséretet kapott, a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 3. helyezést, a 2014- 2015-ös tanévben 2. helyezést ért el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen a 2013-2014-es tanévben 1. helyezést ért el.

 

A támogatások odaítéléséről a MATEGYE Alapítvány kuratóriuma döntött. Mindkét kategóriában 11-11 tanuló pályázatát találták támogatásra méltónak.

 

Megyei Matematikaverseny döntőjének Bács-Kiskun megyei díjátadó ünnepségére is sor került, ahol Mák Kornél Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte az eredményhirdetésen megjelenteket, és gratulált a díjazottaknak.

A verseny első fordulójára 1598 versenyző nevezett, 813 általános iskolás korú, a 9-12. évfolyamosok közül 612 gimnazista és 173 szakközépiskolás. Az első forduló feladatait mindenki a saját iskolájában oldotta meg. Az első fordulóban legeredményesebb 502 tanulót hívták meg a második fordulóba, 246 általános iskolás korút, a 9-12. évfolyamosok közül 130 gimnazistát és 54 szakközépiskolást. Ők a versenyfeladatokat a megye 7 városának 10 iskolájában oldották meg.

A legeredményesebb 117 tanulót hívták meg a mai eredményhirdetésre. A 3-8. évfolyamosok közül 60 általános iskolást, 20 gimnazistát. A 9-12. évfolyamosok közül 42 gimnazistát és 25 szakközépiskolást.

Galéria

KecskemétMegyeMATEGYE AlapítványKecskemét Megyei Jogú Város ÖnkormányzataPallas Athéné Domus Mentis Alapítvány