2024.10.09, Szerda

Előnyt élveznek az egyszülős családok január elsejétől

kormany.hu

2016.12.23. 13:36

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárának az elmondása szerint a kormány támogatja az egyszülős családokat, és nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat vagy az egy szülő által nevelt gyermekeket.

Az államtitkár kiemelte: ennek érdekében egy törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek. Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő dolgozik, vagy el akar helyezkedni, előnyt élvez majd - mutatott rá.

Novák Katalin egy másik fontos döntésként jelölte meg, hogy félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásához.

Az államtitkár közölte: Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család van, és több mint félmillió gyermek él ilyen családban. Nekik is segíteni kell, hiszen sokan nem önhibájukból kerülnek ilyen helyzetbe - vélekedett.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke elmondta: az egyszülős családok "Magyarország legnagyobb kisebbsége", ők nem választották ezt a helyzetet, hanem így alakult az életük. A gyermeküket egyedül nevelőknek két szülő helyett kell helytállniuk - fogalmazott.

Úgy vélte, a mostani támogatás valódi áttörést jelent, és fontos jelzés, hogy a gyermeküket egyedül nevelők végre megkülönböztetett figyelmet, elismerést kapnak. A támogatás egyúttal gyakorlati segítség is, és azok kaphatnak majd az új központban személyre szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem nagyon figyel rájuk senki - mondta.

Nagy Anna szerint bár 2005-ben kis alapítványként kezdték, nagyon sok családról van szó, így ha valódi segítséget akarnak nyújtani nekik, "szintet kell lépni", és ezt segíti a most kapott támogatás.

Már keresik a megfelelő helyszínt, és a jövő év közepére állhat fel a központ, ahol mások mellett jogászok, családsegítők, pszichológusok, szakemberek segítik majd az egyszülős családokat - közölte.

Megyekormány2017egyszülős családoktörvénymódosítás