A kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében, 2016 őszétől iskolákba viszik el a vándorkiállítást, amelyben a malenkij robot nemzetközi, magyarországi és kiskunhalasi vonatkozásait ismerhetik meg. Az ötödik állomáson, a Kisszállási Sallai István Általános Iskolában nyílt meg a tárlat.
Zsoldos Ildikó igazgatónő köszöntötte a kezdeményezést. A 71 éve történt tragikus eseményeket Végső István történész vázolta fel a tanároknak és a diákoknak.
„A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve" részeként valósul meg a programsorozat. A kiállítás 2017. februárig utazik a Kiskunhalasi Járás iskoláiban.
„Kedves, amikor láncon vittek, a porban fehér kavicsot láttam. Kedves, amikor láncon vittek, a kis kavicsról dalt dudorásztam. Kedves, amikor láncon vittek, a kis kavicsot fel nem emeltem; Kedves, amikor láncon vittek, a dalt csak magamban énekeltem." - szól az egyik GULÁG vers az 1945-től szovjet területre kényszermunkára ártatlanul elhurcoltak tragédiájáról.
Magyarország piacvezető magasépítő társasága immár több mint másfél évtizede tartja a pozícióját a mezőnyben. A bevétel 80 százaléka jön a versenyszférából.
Több tisztséget is visel a KÉSZ Csoport projektigazgatója, aki vérbeli mélyépítőként az egyedi mérnöki feladatokat kedveli leginkább. Április Hónap Mérnöke Pappert Attila.