Lassan beköszönt a tél. Az éjszakai mínuszok után már nappal sem igazán melegszik fel a levegő. Az állandó és nálunk telelő madaraknak már érdemes kiegészítő táplálékot adni. Ugyan a hó még nem rejti el a számukra ehető magvakat, de az éjszakai fagyok miatt fontos, hogy kellő mennyiségű táplálékhoz jussanak.
A legjobb, ha olajos magvakat: nem sózott, nem pirított napraforgót, kölest, muhart, más apró szemű magot, dióbelet, tökmag törmeléket. Adhatunk a madaraknak cinkegolyót is, ami készen is kapható. Adhatunk almát is a madaraknak, amit érdemes ágakra felszúrni.
Soha ne adjunk az énekesmadaraknak az etetőben kenyeret, kenyérmorzsát, mert ez több napig, hétig is itt maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják.
A rigófélék és a rovarevők szívesen fogyasztják a bokrok alá kiszórt főtt rizst, főtt tésztát, levesben főtt zöldségeket.
Érdemes még naponta legalább egyszer vizet is adni, ami az ivás és a tisztálkodás miatt fontos.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.