Cél: a tanyákon élők egészséges ivóvízzel történő ellátása érdekében szükséges vízminőség vizsgálatok elvégzése.
Ismét sikerrel pályázott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium „A tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása” című felhívására.
A korábbi pályázatnak köszönhetően az idei esztendőben 66 kút vizének vizsgálatát végezték el ingyenesen, jelen felhívás keretében pedig újabb 30 darab ásott vagy fúrt kút vízminőségét tudják kielemeztetni. Jelentkezni a decemberre tervezett felhívás szerint lehet majd a megye minden településéről. Az elbírálás során előnyben részesülnek azok, akik jelentkeztek, de az előző pályázat során kimaradtak.
A kutak vízminőség vizsgálata a következőképp zajlik:
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.