A kiskunhalasi Csipkeházban került sor annak az együttműködési megállapodásnak az aláírására, melyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Halasi Csipke Közalapítvány kötött meg.
Ezennel nyílt alkalom a MagyarBrands 2016 kitüntetés ünnepélyes átadására is, melyet ebben az évben többek között a Halasi Csipke is kiérdemelt. Az együttműködés célja a hungarikum Halasi Csipke hírnevének öregbítése, népszerűsítse. A MagyarBrands program idén immáron hetedik alkalommal díjazott olyan márkákat, amelyek a magyar szellemi munka méltó képviselői hazánkban és határainkon kívül egyaránt.
Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket és a Csipkeház munkatársait. Bányai Gábor, országgyűlési képviselő elmondta, korábbi megyei elnökként mindig jó szívvel adott Halasi Csipkét ajándékba, melyért büszkén gyűjtötte be az elismerő szavakat, pedig azok valójában a szorgos, aprólékos és nagy türelmet igénylő munkát végző csipkevarrókat illették meg.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat komoly értékmentő és -gyűjtő munkát végez, felkarolta a megyei értékek, így a Halasi Csipke megismertetését és népszerűsítését is. „A Csipkeházzal most aláírásra kerülő együttműködési megállapodás is azt tükrözi, hogy közös cél hajt bennünket: minél több helyen megmutatni és minél több emberrel megszerettetni e csodálatos kincsünket és örökségünket, a Halasi Csipkét” – mondta el Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke.
„Ez az együttműködés nagyon fontos mérföldkő azon az úton, melyre évtizedekkel ezelőtt ráléptünk. Ahogyan idén a Pápa is kapott ajándékba Kiskunhalasi Csipkét, úgy szeretnénk, ha a világ legtöbb szegletébe eljuthatna városunk fő jelképe.” – számolt be gondolatairól a jelenlevőknek Kiskunhalas polgármestere, Fülöp Róbert. A délutánt megtisztelte jelenlétével Dr. Skribanek Zoltán, megyei közgyűlési tag is.
A családias hangulatú rendezvényt a 40 éves Lyra együttes tette még ünnepélyesebbé és emlékezetesebbé.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.