2024.04.18, Csütörtök

A megyei foglalkoztatás javítására szerződtek

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

2016.09.28. 15:40

A Megyeházán írták alá együttműködési megállapodásukat azok a közreműködő szervezetek, melyek részt vesznek a TOP-5.1.1-15-BK1-2016-00001 számú pályázat Együttműködés a helyben foglalkoztatásért – Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési együttműködés” című projektjének megvalósításában.

Hirdetés

A programban összesen 22 szereplő van, közöttük egyházak, civil szervezetek, képző centrumok, Leaderek, kamarák és érdekképviseleti szervek, melyek konzorcium formájában végzik majd együttműködésüket. A projekt 2016. július 1-jével kezdődött el, s a keretében elérhető 2,5 milliárd forintos forrás segítségével az elkövetkezendő 5 évben képzési és foglalkoztatási programok valósulnak meg. E lépések a megye munkaerő-piacának bővítését és a foglalkoztatási szint növelését célozzák meg.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a konzorciumot vezető Megyei Önkormányzat képviseletében örömét és bizakodását fejezte ki, hogy létrejöhetett ez a széleskörű összefogás, s számít mind a keretszervezetben résztvevők, mind a konzorciumi tagok, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város és a települési önkormányzatok segítségére is, hogy a kitűzött célok megvalósulhassanak.

 

A munkanélküliség a szakemberhiánnyal párhuzamosan van jelen a megyében, ami egyedivé teszi a megoldandó feladatot – mondta el Kovács Ernő kormánymegbízott, majd hozzátette: a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szívesen tesz eleget a felkérésnek, s minden eszközét és lehetőségét bevetve fog a partnerségben dolgozni.

 

Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportjának vezetője különlegesnek nevezte ezt az együttműködést, hiszen újdonság és számukra nagy öröm, hogy civil szervezet is szerepet kap egy szakmai konzorciumban. Biztosította a jelenlevőket afelől, hogy a Szeretetszolgálat az elmúlt 27 év szakmai és karitatív tapasztalatára támaszkodva fog a projektben részt venni.

Galéria