Falufejlesztési díjat kapott Szentkirály polgármestere

Harc és erőszak nélkül érte el céljait. Igaz szóval, magyar szívvel, bölcsességgel, szelíd, mégis kőkemény megszállottsággal. Úgy, hogy mindvégig elismerés és tisztelet övezte személyét. Szabó Gellért, Szentkirály polgármestere, nemrégiben kapta meg a Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjat.

Min ténykedik éppen?

– A falusi iskolák helyzetének javítása ügyében szorgoskodom. Szeretném az ügyet felkarolni, javítani az esélyeinket, érdemben annyit tenni az iskoláinkért, ami tőlünk telik. Ezt a feladatot az utódaink már nem tudják elvégezni. A Faluszövetség keretein belül tervezünk egy kezdeményezést indítani, s e témában egy jövőbeni konferencia szerveződése is körvonalazódik.

Hitvallásához mit merített a szülői házban átéltekből, szüleitől, neveltetéséből?

– A legfontosabb, amit otthonról hoztam, az a felelősségtudat. Ez szabadság nélkül nem élhető meg. Azoknak a kereteknek a tudomásul vétele és tiszteletben tartása, amelyek között ez a szabadság érvényesülhet szintén lényeges. Ez persze magánemberként és településvezetőként más és más dimenziókat mutat nekem. Felelősek vagyunk a döntéseinkért, s e felelősség közösségi színtereken való kiélése kihívást jelent, és nap mint nap csodákat, izgalmakat tartogat számomra. Édesapám tűzifa-fűrészelő kisiparosként dolgozott és tartott el bennünket. Édesanyánk otthon volt, s ellátta mindazt, ami egy négygyerekes paraszti gazdaságban az asszonyra hárul. Apánk nem lépett be a téeszbe, egyfajta szigete, csodabogara volt az akkori Lászlófalvának – talán innen a bennem is dolgozó szabadság, vadság iránti vágy és az elköteleződés.

Mi az, ami nap mint nap motiválja?

– A mélyen bennem élő felelősségtudat arra késztet, hogy azokra a hatásokra, amelyek érnek, jól reagáljak. Politikusként nagy koncepciókkal nem szoktam előállni, hiszen nagyjából tudom, hogy a közösségemnek mire van szüksége, ahhoz elég nyitott a kapcsolatom a választókkal. A nagypolitikai elvárások és szabálykeretek is folyamatosan változnak, s ez még inkább arra inspirál, hogy ezek között a magunk arcát meg tudjuk tartani. A kezdeményezőkészség szerencsére jellemző a szentkirályiakra, sőt, az az érzék is megvan bennük, hogy ezt a szabadságvágyat és önkifejezést ne egymás kárára akarják kialakítani. A településen élők szimbiózisa egy olyan titok, amit feltárni és tartalommal megtölteni, utódok elé példaként állítani egyik nagyon fontos feladata az éppen élő nemzedéknek.

Mit jelent Önnek a díj? Számított rá?

– Nem, teljesen váratlanul ért, de őszinte gesztusként értékeltem és tényleg nagyon jól esett. Amikor megtudtam, hogy a díj idei gazdája én leszek, olyan érzésem volt, mint annak a szántó-vetőnek, aki a két szép lovával szántja a földjét, s nem tudja, hogy a táblának mennyi részét szántotta fel és mennyi van még előtte, de most megállítják, és néhány dicsérő szóval nyugtázzák azt, amit eddig teljesített. Különösen azért jelent nekem sokat, mert az az emberi-szellemi közeg nyújtotta át ezt az elismerést, amelyben én tényleg otthon érzem magam. A közeg, melynek a legfontosabb tulajdonsága az egyenesség, az őszinteség, a minden mesterkéltségtől mentes emberi kapcsolatok.

Milyen feladatai vannak mostanában?

– A Szentkirályon folyó munka az, ami kitölti a mindennapjaim jó részét, tényleg csak aludni járok haza Kecskemétre. Jó lenne távlatot adni a faluközösségünknek. Emellett szeretném felkarolni általában a falusi közösségek, így az iskolák ügyét is. Kisvárosoknak, falvaknak megadni azt az öntudatot, hogy a nagypolitika tartozik nekik azért a bizalomért, aminek jóvoltából hatalomhoz jutottak. Kevesen tudják, hogy a legutóbbi országgyűlési választásokon a budapesti választók 39,3 százaléka, a megyei jogú városokban szavazóknak 40,9 százaléka, a kisvárosiaknak 45,1, a falusi polgároknak pedig csaknem fele (48,8 %) szavazott a győztes kormánypártok listájára. Szám szerint a vidéki kistelepüléseken gyűlt össze a győztesek összes szavazatának csaknem kétharmada. Komoly törekvésem: beláttatni a hozzám hasonló elveket valló mostani politikai vezetéssel, hogy azok az észrevételek és kritikák, amelyek a részünkről megfogalmazódnak, nem az Ő félretolásukat vagy lecserélésüket célozzák. Létezik egy olyan tőke a vidéki Magyarországon – ember, föld, hagyományok, kultúrák – mely tőkét eddig csak mértékkel kívánt a jelenlegi vezetés befektetni és hasznosí- tani. Szeretném, ha a 21. századi vívmányokkal és a kiváló makrogazdasági adatokkal jól megférve ezek az értékek sokkal nagyobb szerepet kapnának az életünkben, mint amit most szentelnek nekik. A József Attila-féle érted haragszom, nem ellened-felfogás, üzenet még nem tudott eljutni a vezetőinkhez. A politikai szócsatározásoknak egy ponton túl nincs értelme, hiszen itt, a falu világában élők is élni szeretnének és életteret kapni. Ha egy őszintébb, emberibb stílus bekerülhetne a politikai szótárba, azok is jobban éreznék magukat, akik jelenleg úgy gondolják, hogy kizárólag a pénz és a hatalom ügyes gyakorlása vezet célra. Hiába hozunk több milliárdos beruházásokat, ha ez felőrli az emberi kapcsolatokat, és az itt élők éppen emiatt hagyják el az országot. Hozzáteszem: okkal. Ha ugyanis nem érezzük hasznosnak magunkat, mert a szavunk nem számít senkinek, akkor keresünk olyan vidéket, ahol esetleg még több pénzt is lehet keresni, mint itthon, a hazánkban. Azon vagyok, hogy ezen törekvéseimnek hangot is tudjak adni különféle fórumokon. Hiszem, hogy az a virtuális világ, ami a nagypolitika szintjén zajlik, földközelibbé, ezáltal emberibbé válhat. Ha csak kicsit is pozitív irányba változna ez az önmagából kifordult, értékeit vesztett magyar valóság, már úgy fogom érezni: nem dolgoztam hiába.

Van-e példaképe?

– Sok olyan ember előtt kalapot emelek, akik bizonyos tulajdonságukkal, tettükkel kivívták az elismerésemet. Becsülöm és tisztelem Nemeskürty Istvánt, akinek épp egy könyvét olvasom. De példaképeim között említhetem Berci bátyámat, a díj megalapítóját is, akivel mély barátságot ápoltunk, s még danoltunk is együtt itt, Szentkirályon. Csak elismeréssel és hálával tudok feleségemről is szólni, aki nap mint nap türelemmel és kitartással viseli el megszállottságomat. De talán azokra a szentkirályi parasztgazdákra és asszonyokra nézek fel a leginkább, akik a mostaninál ezerszer nehezebb körülmények között, igazán reménytelen helyzetben is meg tudták tartani az eltökéltségüket, és mertek áldozatot vállalni évtizedekkel ezelőtt – értünk is. Előénekesként tekintem magam a szentkirályiak zarándokútján, nem többnek és nem is kevesebbnek. Nem többnek, hiszen a zarándoklat nem az előénekesről, hanem a közösség egészéről szól, s nem versenyfutás, hiszen arra törekszünk, hogy minden zarándok elérje a célját. Nem is kevesebbnek viszont, mert ahhoz, hogy ne uralkodjon el a káosz a zarándoklaton, fontos az előénekes: segít eligazodni, gazdagítja, erősíti a harmóniát és a résztvevők biztonságérzetét. Amíg erőm és hangom van, addig próbá- lom ezt a szerepemet tisztességgel ellátni.

Ha lehetne egy kívánsága, mi lenne az?

– Az, hogy amit most csinálok, tehessem még egy darabig az eddigieknél nem kevesebb közös és saját sikerélmény begyűjtése mellett. Ha sikerülne azt a bizonyos stílust, tisztább hangot erősíteni, ami emberibbé és magyarabbá tesz bennünket, az igazán elégedettséggel töltene el.

 

A Falufejlesztési Társaság Kemény Bertalan tiszteletére, mint a Falufejlesztési Társaság megalapítója és a falugondnoki szolgálat létrehozója emlékének megőrzésére „Kemény Bertalan Falufejlesztési Díj”-at alapított. Ennek célja, hogy erkölcsi elismerése legyen mindazoknak, országhatáron belül, illetve a Kárpát-medence területén, akik falugondnoki feladatukat legalább öt éve, kiemelkedő színvonalon végzik, valamint vidék- és falufejlesztés tekintetében, szűkebb környezetükben vagy országos szinten is kiemelkedőt hoztak létre

forrás: szentkiraly.hu / Bács Megyeháza / falufejlesztesitarsasag.hu