2024.04.20, Szombat

Együttműködési megállapodás egy kínai tartománnyal

2016.07.09. 08:13

Chen Hao kormányzó vezetésével Bács-Kiskun megyébe látogatott a kínai Jünnan tartomány delegációja, amelyet Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott fogadott.

Hirdetés

A vendégek először jártak megyénkben, látogatásuk célja a Bács-Kiskun megye és Jünnan tartomány közti együttműködési megállapodás aláírása volt. A felek az együttműködésben kiemelt szerepet szánnak a turizmus fejlesztésének és a gazdasági kapcsolatok élénkítésének, de fontosnak tartják a kulturális, oktatási és tudományos területeken történő kooperációt is. Rideg László a magvetés napjának nevezte a mai alkalmat, s reményét fejezte ki, hogy őszinte baráti kapcsolatokon alapuló, szoros, gyümölcsöző együttműködés alakul majd ki.

Chen Hao kormányzó elmondta: nagy örömére szolgál, hogy itt vendégeskedhet Bács-Kiskunban, s szeretné, ha a két terület között morális értékeken nyugvó együttműködés bontakozna ki, mely a tágabb értelemben vett kínai-magyar kapcsolatokat is erősítené.

„Az 1000 kilométeren túli kapcsolatok ápolása mindig kihívást jelent a felek számára, de hiszem, s a magam eszközeivel mindent megteszek azért, hogy ez a mai nap, s ez az itt kezdődő barátság rácáfoljon majd erre a mondásra” – nyilatkozott Kovács Ernő, kormánymegbízott a sajtótájékoztatón.  

A delegáció tagjainak lehetőségük volt arra, hogy a „Bács-Kiskun a mi megyénk” rendezvénysorozat keretében bepillantást nyerhessenek a Kiskunfélegyházi járás értékeibe. Egy rövid kecskeméti városnézés után a küldöttség ellátogatott Hajósra is, ahol végigsétálhattak az egykori Érseki Kastélyban, valamint a település melletti pincefaluban. A program érdekes színfoltja volt Petőfi Sándor szülőházának megtekintése Kiskőrösön, hiszen Petőfi Sándor az egyik legismertebb külföldi költő Kínában, költészete pedig iskolai tananyag.

Galéria