2024.03.28, Csütörtök

Kilenc megyei település adott be közlekedésfejlesztési pályázatot

2016.03.31. 15:05

Hirdetés

A hónapok óta tartó egyeztető és komoly előkészítő munkát követően a mai napon benyújtásra kerülnek az első Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elkészített pályázatok.  A Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívásra több mint 1 milliárd forint értékben nyerhető el uniós támogatás a települési önkormányzatok részére.

A támogatás célja, hogy olyan, a fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő közlekedésfejlesztési intézkedések valósuljanak meg településeken és települések között, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi és települési környezet kialakulásához. A pályázatok eredményeit összesítve 2018-ra összesen 19,411 kilométernyi kerékpárforgalmi létesítmény kerül megépítésre túlteljesítve a megyei Integrált területfejlesztési programban tervezetteket.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy az összehangolt előkészítő munka során mindvégig közösen együtt tudtak gondolkodni a települések vezetőivel. Pozitív elbírálás esetén a most beadott kilenc pályázat menedzsmentjét is a megyei önkormányzat fogja végezni.

A Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője, Dr. Kecskés László röviden bemutatta a projekteket: 3 komplex közlekedésfejlesztést, 3 belterületi kerékpárút fejlesztést és 3 településeket összekötő kerékpárforgalmi útvonal kialakítását célzó pályázatot dolgoztak ki kollégáikkal. Elmondása szerint a településekkel való közös munka mindvégig a partnerség medrében folyt.

A pályázó önkormányzatok között van Császártöltés település is. Takácsné Stalter Judit polgármester asszony úgy ítélte meg, hogy jó ötlet volt együttműködési megállapodást kötni a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Kft-vel, mert harmonikus és megnyugtató volt a közös munka. Óriási hiányt pótol Császártöltésen a megtervezett kerékpárút, hiszen a településen sokan járnak kerékpárral az igen veszélyesnek számító, 54-es út mentén. A fordulópontot jelentő eseményt jelképezve, ünnepélyes keretek közt aláírta pályázati dokumentációját a polgármester asszony.

A sajtótájékoztatót Fehérné dr. Holozsai Nóra, a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetője zárta, aki úgy tájékoztatott, hogy munkatársaik teljes felkészültségben várják a pályázatokat befogadásra, iktatásra és formai ellenőrzésre.

Galéria

MegyeTOPtelepülésfejlesztéskerékpárútcsászártöltésközlekedésfejlesztésfenntarthatóság