A Kárpátaljai Megyei Tanács hattagú delegációja bemutatkozó látogatást tett ma a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál abból a célból, hogy a két megye közötti együttműködés lehetőségeit megvitassák.
A Kárpátaljai Megyei Tanács hattagú delegációja bemutatkozó látogatást tett ma a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál abból a célból, hogy a két megye közötti együttműködés lehetőségeit megvitassák.
A küldöttséget Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke fogadta, aki bemutatta a vendégeknek a megye jellegzetességeit és ismertette az önkormányzat főbb céljait, feladatait.
„Meg fogjuk keresni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a két megye között a turizmus terén is lehetőséget nyújtanak az emberi kapcsolatok kiszélesítésében” – mondta Rideg László a köszöntőjében.
„A mai találkozó másik fontos témája a gazdasági kapcsolatok lehetnek, hiszen az itteni cégek sok olyan hasonló tevékenységet folytatnak, mint amit a Kárpátalján működő vállalkozások” – tette hozzá.
A közgyűlés elnöke továbbá az Európai Uniós tapasztalataink, tanulságaink átadását említette még, mint közös tárgyalási alapot.
A megbeszélésen részt vett Kovács Ernő, kormánymegbízott is, aki elmondta, hogy a magyar kormány elkötelezett a szomszédos országokkal (főként a magyarlakta területekkel) való jó viszony kialakítása és fenntartása iránt, s biztos benne, hogy sem a távolság, sem a szándék nem szab majd gátat a kapcsolat további építésében.
Rivisz Mihajlo, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke példaértékűnek nevezte a megyei önkormányzat elért eredményeit és komoly vágyát fejezte ki az iránt, hogy Kárpátalját ne csak a médiából ismerhessék meg az itteni emberek, hanem személyes tapasztalataik, emlékeik során.
Kérte a magyar partnereket, hogy legyenek törekvéseik mentorai: segítsék munkájukat a pályázatok kapcsán, valamint a kertészet, szőlészet és borászat területén szerzett tapasztalataik átadásával, támogassák a komoly értékekkel rendelkező falusi turizmusukat, valamint egészségügyük felzárkóztatását a legalapvetőbb műszaki és orvosi eszközök beszerzésével.
Kárpátalja páratlan természeti szépségekkel, különleges kirándulóhelyekkel, tiszta szívű, vendégszerető emberekkel, gyógyító termálvizekkel, kiaknázatlan gazdasági lehetőségekkel rendelkezik, melyekből Bács-Kiskun megye kovácsolhatna az itt élők számára előnyt.
A kárpátaljai delegáció kiemelte, nagyon fontos számukra, hogy a kárpátaljai magyarok szülőföldjükön maradjanak, és ne kényszerüljenek elvándorlásra.
A tárgyalások eredményesnek bizonyultak, hiszen mindkét fél úgy ítélte meg, hogy a két népet összekötő, közös történelmi múlt alapjaira sikerült egy kölcsönös és remélhetőleg mindkét megye számára gyümölcsöző együttműködés első építőköveit ma lerakni. Rideg László elmondta, hogy komoly lehetőséget lát a jövőbeni együttműködésre a gazdaság, a borászat, a kertészet és a turisztika területén, valamint biztosította leendő partnereit a Megyei Önkormányzat segítő, támogató szándéka felől.
A Duna kis vízszintjének trendszerű szabályozása az éghajlatváltozás vízügyi kihívásai, az elavult technológia korszerűsítése egyaránt sürgetővé tette – többek között - egy új szivattyútelep építését Budapesten a Kvassay-vízlépcsőnél.
A Hősök terének monumentális központi figuráját először veszik le 36 méter magas díszoszlopáról, amelyhez Layher állványzatot vontak Gábriel köré.