2024.04.18, Csütörtök

Lakitelek

Már keresik a kivitelezőt az M44-es Kecskemét közelében futó szakaszához

2019.05.22

Megye

A jelenleg már közel 80 kilométernyi szakaszon épülő gyorsforgalmi út Szentkirály és Lakitelek között futó szakaszán is hamarosan megindulhat a munka.

Több tízezer ember árvízi biztonsága javul a Tisza mentén

2019.04.06

Megye

A Magyar Vakond és a Kötiviép’B a területen többek közt töltésépítési, csatornakotrási és tereprendezési munkálatokat végez majd.

Kína megismertetését célzó képzés indul a Lakitelek Népfőiskolán

2019.02.08

Megye

A kurzus célja a kormány keleti nyitás stratégiájának meghatározó ázsiai államával összefüggő ismeretek átadása.

László Gyula-mellszobrot avattak a Lakitelek Népfőiskolán

2018.08.29

Felavatták László Gyula régész-történész, egyetemi tanár, képzőművész bronz mellszobrát a Lakitelek Népfőiskolán kialakított Nemzeti Panteonban kedden.

Letették az NMI Művelődési Intézet épületének alapkövét Lakiteleken

2018.06.28

Kultúra

Letették az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. épületének alapkövét és egy időkapszulát a Lakitelek Népfőiskolán csütörtökön.

Önkéntes tűzoltózenekarok találkoznak a hétvégén Lakiteleken

2018.06.02

Kilenc hazai és határon túli önkéntes tűzoltózenekar 240 résztvevőjével rendezik meg szombaton és vasárnap az I. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozót a Lakitelek Népfőiskolán.

Tájpark, lovarda és borkatedrális épül Lakitelken

2018.03.12

Megye

A Ferroép emellett a helyi kőjurta és kézművesház felújítását, valamint a Kincsem fogadó bővítését is elvégzi.

Hétvégén Lakiteleken rendezik a szektorlabda Eb-t

2017.10.19

Szombattól hétfőig rendezik meg a közismertebb nevén gombfoci Európa-bajnokságot, amelyen a magyar válogatott címvédőként indul.

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a kerekdombi kerékpárútért

2017.07.15

A Lakiteleki TÖLGY alapítvány számára fontos cél Lakitelek fejlődése és gyarapítása, ezért minden lehetőséget megragad ennek elérése érdekében.

Megmérkőztek a megye közszolgái

2017.06.13

Megye

Idén 15. alkalommal, Lakiteleken került megrendezésre a Bács-Kiskun Megyei Közszolgálati Dolgozók Szabadidősport Napja.

Káprázatos képek készültek a Tőserdő vidékéről!

2017.03.10

A Tőserdő védett, 393 hektáros területen, részben tiszai öntésen, részben dunai eredetű buckás felszínen fekszik. Ezúttal Ötvös Sándor fotós által készített látványos légi felvételein keresztül csodálhatjuk meg ezt a fantasztikusan szép helyet.

Irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakiteleki Népfőiskola Kárpát-medencei iskolásoknak

2017.02.06

Dicső híre-neve fönnmarad örökre címmel Arany János életét és pályafutását feldolgozó irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Keresztény Élet hetilap szerkesztősége.

Ismét felborzolta a kedélyeket László Petra

2016.10.18

A Lakiteleki Filmszemle különdíját László Gábor nyerte, akinek távollétében annak felesége, a tavalyi migránsáradattal konfliktusba keveredő László Petra vette át a díjat. Az ellenzéki pártokat ez igen feltüzelte.

Mindkét próbaterhelés sikeres volt a páratlan szerkezetű új Tisza-hídon - fotókkal

2021.09.29

Megye

Az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt-Lakitelek szakaszát várhatóan decemberben helyezik forgalomba.

Gyermekeink örömére "Muzsikál az erdő”

2019.05.13

Kultúra

Május 25-én Tőserdőn harmadik alkalommal szerveződik a „Muzsikál az erdő” gyermeknapi rendezvénye, mely a Magyar Nemzeti Parkok Hetének nyitóprogramja is egyben. A lakiteleki és a környékbeli gyermekeket és családokat változatos és tartalmas programokkal várják.

Évi 100 ezer teherautónyi anyagot vizsgálnak a Duna Csoport laborjában

2019.04.25

Gazdaság

A folyamatos, magas színvonalú útépítés záloga a Lakitelken található laboratórium, ahol különféle minőségellenőrző vizsgálatokat végeznek.

Ismét javítottak a lakitelki földesutak minőségén

2019.02.15

Aktuális

Bár az utóbbi években - korábban nem látott mértékben - öttel csökkent a belterületi földes utcák száma a településen, még így is akad szép számmal burkolat nélküli utca a bel- illetve a külterületen is.

Kupolás barlangmedencével épül termálfürdő Lakiteleken

2019.01.04

Megye

A beruházás részeként kialakítanak többek között egy gyerek- és élménymedencét is, a zárt termálpark pedig több mint 3000 négyzetméteren jön létre.

Így építi meg az M44-es új Tisza-hídját a Duna Aszfalt

2018.07.09

Megye

A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú műtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.

Nyár végére befejeződnek az M44-es leghosszabb szakaszának földmunkái

2018.06.25

Megye

Tiszakürt és Kondoros között már a keresztező vasúti felüljárókat építik, rövidesen pedig indul a munka a Lakitelekig tartó szakaszon is.

Az idén újra Kecskemét környékére is érkezik a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat

2018.03.17

A rendezvény a Kecskeméthez közeli Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn május 26-án és 27-én, a Mátrai Művészeti Napokon június 30. és július 8. között, a gyulai Városerdőn és Püspökfürdőn szeptember 28. és 30. között várja az érdeklődőket - közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

Így épül tovább az M44-es

2017.12.07

Megye

A gyorsforgalmi út Nagykőrösnél fog csatlakozni az M8-ashoz, a most meghirdetett 10 kilométeres Tiszakürt és Lakitelek közötti szakaszon egy több mint 500 méter hosszú hidat is kialakítanak.

Lakitelek gőzerővel hajt a kerékpárutakért

2017.07.28

A pályázat már beadásra került a Lakitelek-Kerekdomb útszakaszra, mely az első és második elbírálásban nem kapott elég támogatást, de a lobbinak köszönhetően újra a bírálók asztalára került.

Vajon ki lesz idén a Tőserdő Szépe?

2017.07.12

2017. július 14-15. között kerül megrendezésre Bács-Kiskun megye idei második legnagyobb szabadtéri zenei és kulturális fesztiválja: a XXII. Tőserdő Szépe – Tiszavirág Fesztivál.

Idén a Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn is Muzsikál az erdő

2017.03.12

Idén három térségben rendezik meg a Muzsikál az erdő elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyen az erdei koncertek mellett szakvezetéses sétákkal, előadásokkal és tárlatokkal is várják az érdeklődőket.

A magyar kortárs irodalomról rendeznek konferenciát a Lakitelek Népfőiskolán

2017.02.10

Negyed évszázad a könyvkiadásban címmel rendeznek konferenciát mától három napon át.

Bővül a Lakitelek Népfőiskola feladatköre

2017.02.05

Befejeződött a könyvtárnak, a tánc- és tantermeknek is otthont adó Széchenyi-épület, valamint a Hotel Club Tisza teljes felújítása, és tart a vendégházként ismert épület szállodai minősítése. Január végén adták át a szintén megújult Tisza Vendéglőt, amit egy lakodalmas házzal kibővítettek.

Megkezdődött a Lakiteleki Filmszemle

2016.10.12

Hazai és határon túli alkotóktól 84 film érkezett a szemlére.

Megkezdődött Lakitelken a Bocskai utca aszfaltozási munkálatainak előkészítése

2019.09.16

Megye

Ez már a hatodik utca lesz a városban, mely aszfaltos burkolatot fog kapni.

Kósa Ferenc filmrendező emlékére hirdetik meg a XIX. Lakiteleki Filmszemlét

2019.03.29

Megye

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. és a Dunaversitas Egyesület november 27. és 29. között rendezi meg a XIX. Lakiteleki Filmszemlét.