2019.12.10, Kedd

Cifra mézesek

2016.05.05. 09:31

„A magyar huszár” címmel új időszakos kiállítás nyílik ma Kecskeméten, a Cifrapalotában.

„A magyar huszár” címmel új időszakos kiállítás nyílik ma Kecskeméten, a Cifrapalotában. A tárlaton a mézes-bábos mesterség jeles megyei képviselői édes remekműveit tekinthetjük meg.

 

„Édes a huszár, kardja és a lova is" – így szól a régi katonanóta egyik sora. Nem véletlenül, hiszen a mézeskalács készítők és a vásári forgatag vásárlói körében régen és ma is oly kedvelt a huszár figurája.

Ezt bizonyítandó nyitja ma meg új, időszakos kiállítását a Cifrapalota Kecskeméten, ahol minden a mézes, ragacsos, cukros huszárokról szól.

A látogatók gyönyörködhetnek a kalocsai Dallos Mézeskalács Műhely, valamint Kristóf Márta, Tiszakécskén élő és alkotó népi iparművész zsűrizett remekeiben. Helyet kapott a Kecskeméti Piarista Gimnázium 12. évfolyamos tanulójának, a lakiteleki Sánta Márton míves mézeskalács huszárja is.

A muzeális tárgyak köréből pedig egy 18. század végén készült úgynevezett ütőfa idézi a mézeskalács mesterség késő középkori virágzását.

Mindez a többi becses tárgyegyüttessel 2016. augusztus végéig tekinthető meg.

Galéria

KultúraCifrapalotamézeskalácshuszár