Az idei FeHoVán is a Magyar Állami Erdőgazdaságok által kialakított arénéban állította portékéjét a KEFAG Zrt. Többek között a FeHoVának köszönhetően évek óta az alföldi vadászati üzletág stabilan működik.
Megismételve a tavalyi rekordlátogatói számot, az idén is ötvenezren keresték fel a vasárnap zárult FeHoVa és Budapest Boat Show szakvásárokat a Budapesti Vásárközpontban - közölte a kiállítást szervező Hungexpo Zrt. az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a négynapos 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi kiállításon ebben az évben több mint 240 kiállító mutatkozott be, és nagy sikere volt a kísérő programoknak is.
Közönségsikert aratott az egzotikus országok, a Kárpát-medence és benne Magyarország különleges trófeáinak gyűjteménye, a szarvasbőgő verseny, valamint a solymász és vadászkutya bemutatók. Az idén először volt Ifjúsági Vadászkürt Verseny, második alkalommal választották meg Miss FeHoVá-t, a III. FEHOVA-MEOE Nemzetközi Kutyakiállításon (CAC, CACIB) közel négyezer bírálat után választottak győzteseket.
(Képgaléria a Facebook-on - klikk a képre!)
A hajózási szezonnyitó Budapest Boat Show-n 9500 négyzetméteren több mint hatvan vitorlás, elektromos és motoros vízi járművet állítottak ki, 50 százalékkal többet, mint az előző kiállításon.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.