„oravecznóra” jelenség? – avagy: él a turáni átok

Igen, távoli ismerősöm Oravecz Nóra, ezért is bosszant mostanra végtelenül ez a facebook-ot beterítő felsőbbrendű köntösben flangáló értelmiségi buzerancia, ami egy elsőkönyves husznakárhányéves szerzőt megpróbál kiirtani.

 Miért viselkedik úgy egy szűk értelmi réteg, mint szűzlány a kuplerájban? Csak azért mert Oravecz valamit letett az asztalra és az széles tömegeknek tetszik? Vagy azért, mert fiatal és még nem ment el véglegesen az országból? Vagy azért mert nem Pákó a második neve? Mennyi- mennyi értékes ember menekült már el ebből az országból a meg nem értett „zsenik” szekatúráinak a hatására az elmúlt évtizedekben, évszázadokban - miért kell éltetni a turáni átkot? Miért dögöljön meg a szomszéd tehene is?

 Mára kottázni lehet, hogy aki legalább ötig el képes számolni az itt hagyja ezt az országot és maradnak nekünk a Győzikék, a Pákók és a VV gépgyár termékei… ez nem irritálja a finnyás értelmiséget, hiszen ez a tényleg többnyire stupid celebgépsor önti tele a bulvár lapoktól az esti műsorokig az életünket? Az ő kezükből nem esik ki egy könyv sem, nem a divatról, az életről, a csajozásról és a pasizásról elmélkednek, hanem „arró’, hogy ne ízéjjé máán’vezze’”… - ez jó, ez társadalmilag elfogadott, ez jó irány, tisztelt kárálók?

 Bán Mór Jánost, aki felfedezte a történelmi regényekben rejlő alkotói lehetőséget, és ahogy kinéz zseniálisan meg is lovagolja azt, őt miért nem próbálja meg az írótársadalom a saját szemétdombjára állítani? Azért mert már elmúlt negyven, komoly családfő és nem mellesleg egy országos napilap egyik megyei vezetője? Őt lehet szeretni, de a fiatal Oravecz Nórát pedig le lehet kurvázni, azért, mert megpróbál valamit, amit jól fogadott a közönség? Miért nem ítéljük el akár törvény keretében a Harry Pottert mindjárt a maga könyvsorozatával, a hozzá tartozó DVD csomaggal, Wii játékaival… ami a fél ország karácsonyfája alá került az elmúlt években? Miért?

 Van, akitől félni és tartani kell, és van akibe bele lehet rúgni? Milyen ország az, ahol a fiatal alkotókat az idősek ahelyett, hogy támogatnák, megpróbálják kiirtani? Mégis mi a bánat vértezi fel a tehetetlenségen kívül a pár ezres olvasóközönséget verbuválni sem képes alkotókat, hogy egyáltalán kritizáljanak egy „oravecznóra” jelenséget, amihez hasonló sikerért is a fél kezüket adnák?

 Nem, nem azt mondom, hogy szeretni kell az „oravecznóra” jelenséget, nem kell olvasni sem, de más sikerének kell örülni! Nem lopott, nem hazudott, csak tudatosan közzétette a saját kusza gondolatait, amit egyfajta betűrejtvényként nagyon, de nagyon sokan egyből érteni véltek és szeretni tudtak. El kell fogadni az ilyen jelenségeket, lehet rajta gondolkodni, lehet róla eszmét cserélni, de miután bizonyítottan sikeres, meg kell hajolni előtte, mert ez a lesajnálós melodráma, ami mára a hazai értelmiséget szinte teljes mértékben átitatta és Oravecz Nórát mint utálandót állította be, gusztustalanul ostoba.

Oltyán József